Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT A TABÁNI SZARVAS-HÁZ

ezt tartották számon második házaként, itt egy-két adófizető lakott. A Glacis-telkek közül kettőt szerzett meg az Osztoics-lakóház második szomszédságában, amelyeket utóbb a számozásban is összevontak, és amelyek beépítetlenek maradtak. Ezek egyik részére épült évtizedekkel később az Attila út 15. szám alatt ma is álló Hildház, a Szarvas ház második szomszédja. (A telket az építtetők még 1843-ban is a „Weszelinovits-masszából" vették, ld. KEMÉNY Mária: Budapest I. Attila út 15. Tudományos dokumentáció, gépirat, 1991, a Hild—Ybl Alapítvány archívumában, 8—9. 33. A nagy nyílást képzelhetjük akár rámpás-pofafalas lejárat formájában (ennek a nagy mélységből következő rámpahosszúság ellene mond), akár olyan módon, hogy a pince oromfalas volt, ami előtt csapóajtószerűen zárható nagyméretű leadó nyílás volt. Vö. pl. a szentendrei Dumtsa-házzal (Péter Pál utca 6.): ott a nagy raktárszámy alatti egyik pincének a Duna felől közvetlen fel(!)-hajtója volt — ennek helye van ma terasszá alakítva —; míg túlsó végén, a kapualjból (a Vajda-pince néven működő kiállító- és koncerttér lejártával szemben) csapóajtón át két (merőleges) karos gyaloglejáraton lehet lemenni. 34. Noha a Wirth-ek adóját az iparűzés (Gewerb) után fizetendő adók rubrikájába vették föl, olyan mezőgazdasági jellegű termelésről lehet itt szó, amit valaki nem saját földjén, szőlőjében stb. végzett, és így a terület után nem volt adóztatható birtokosként. így fizethettek „iparűzési adót" a napszámosok (Tageslohner) is. Latin megfelelője a budai iratokban: aeconomus. 35. A Magyarországon folyt kamarai építkezések vagy utóbb kincstári kezelésbe került épületek korábbi tervei: MOL T 62, vö. KELÉNYI György: „Az Építészeti Igazgatóság és a »hivatalos« építészet Magyarországon a XVIII. század végén", in: ZÁDOR Anna — SZABOLCSI Hedvig (szerk.): Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok, Budapest, 1978, 123—159. A teljes tervanyag fényképei HARIS Andrea által készített épület-tipológiai mutatóval a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban. 36. ,,[d]eto bey der goldenen Kugl das Kühl abgenohmen darzu ein schliesl Rohr gemacht und ein Neuen Sehlis! Bart gemacht und zugericht [...]", 24 krajcár értékben. A Kühl alighanem a Kugl szinomímája, mely ma nyelvjárásilag a Kuller alakban él, köznyelvileg inkább a A:u//ern=gördülni ige formájában ismert. A Rohrschlüssel-hez ld. FRECSKAY János: Mesterségek szótára, Budapest, 1912, 252—253. 37. BEVILAQUA BORSODY 1931B, II, 994—996. szerint a „seres golyóbis" avagy Bierkegel a sörkimérések flamand eredetű általános cégére volt. Az esztergályozott fagolyó a sörmérésekben folytatott tekejátékra vagy az italmérések után szedett adóból degeszre tömött „királyi erszényre" utalt (?). A golyót leggyakrabban kékre festették, mert a helyiség látogatása leginkább a heti bohémnaphoz, a Blaumontaghoz kapcsolódott. Kulcsra azért lehetett szükség a cégérhez, mert az italmérés felfüggesztésekor (pl. misék alatt) bevonták, illetve lefelé lógatták, ld. uott, II, 998. (Egyébként Arany golyó-fogadó sem ismert Budán.) 38. Az irat teljes szövegének átírását ld. a 9. jegyzetben említett dokumentáció 78. jegyzetében. 39. BFL, IV.1002.ss. Buda város Tanácsának iratai. Országgyűlési szállások jegyzőkönyvei, 1805, Tabán 979. szám, Ant. Buday: „Cubicula ad terram seu humi ad Piateam 2, ad Aream 3; l

ma Contignatio ad Piateam 10, ad Aream 1; Culinae humi 3, l

wa Contignatio 3; Camerae —; Dispensae l

ma Contignatio 1, 2

da Contignatio 2; Stabula Numero quot 1, Singulum ad Equos 2; Currule —; Cellaria 3; Reflexiones: Cavema, et publicem Diversorium exarendat." 40. BARTA Antal: Glossarium mediae et infímae latinitatis Regni Hungáriáé, Lipcse—Budapest, 1901. A szinonimaként megadott egyik szó, a promptuarium maga is nagyobb tárházat (is?) jelent: „promtuariorum, magazinos vocant". 41. Az ilyen bőrszárító padlás speciális tobak-vonásait Takáts Gyula írta le: "Régebben a veszprémi tobak és tímár házaknál cúgos vagy szárító padlásokon a bőr mellett szömörcelevelet is szárítottak. [...] A padlás egyik fele négyszögletes könnyű téglával volt borítva, a másik fele pedig sározott. A szömörcelevelet a téglás oldalra borították és ott szárították. / A szárításnak másik módja volt a hálóban való szárítás. A szárító hálók téglalap alakú, két méter hosszú és 1 méter széles léckeretre voltak szögelve. Ebbe a hálóba tették a szömörcét és keretestül, egymás mellé felhelyezték azokra a hosszú rudakra, amelyek párosával a tetőgerendákra akasztott S-alakú vaskampókba voltak helyezve. így több sorban egymás alatt, a léckeretek hálójában száradt a szömörcelevél. A megszáradt levelet halomba rakva, akár a szénát, ősztől-őszig tartották a tobak és tímár padlásokon"TAKÁTS Gyula, "Aszömörce aratásról és a tobakokról", Ethnographia, 47 (1956), 579—592: 586. A léckeretes szárítási mód eredetileg gyapjú szárítására-tárolására szolgált, és a gyapjúval is kereskedő tobakok nyilván arra is használták. 42. A Batthyány tér nyugati házsorában a Fehér kereszt-fogadó balról második szomszédjában (I. Battyhány tér 6., a Vásárcsarnok helyén) állt héttengelyes emeletes házon a tér felé zsalusoros, oldaloromzatos szárítópadlás volt. A 1818-tól Barna oroszlán vendégfogadóként ismert épülettömb két belsőudvarral a Gyorskocsi utcáig nyúlt, és „1833-tól a dúsgazdag Fischer Jakab tímármesteré, akinek a tér dunaparti részén volt bőráztatója. O építtette az egyemeletes [...] házra a magas bőrszárító padlást." ZAKARIÁS G. Sándor: A budai Batthyány tér (Műemlékeink), Budapest, 1958, 32. Az egykori Lánchíd utca 23. alatti emeletes sarokház