Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

TANULMÁNYOK - SZENTESI EDIT A TABÁNI SZARVAS-HÁZ

4. kép. A ház bővítésének terve 1811-ből Részlet: földszinti alaprajz. BFL, XV. 17.a.301/37 • halálakor a felnőtt gyermekek mellett egy Katharina nevű egészen kicsi leány is maradt teljesen árván, aki csupán 1815-ben vált nagykorúvá, illetve ment férjhez, ami esetében nagyjából egybeesett. Ekkor lehetett lezárni Johann Osztoics hagyatékának elosztását. Ennek köszönhetjük, hogy a budai tanácsi iratok között fennmaradt egy nagy köteg olyan iratokból, amelyekkel a családtagok aprólékosan igazolták az árvaszék előtt, folyamatosan vezetett elszámolásokkal, illetve részben utólag beszerzett számlákkal, hogy mennyit költöttek kiskorú testvérük nevelésére, illetve örökrészének gondozására nagykorúvá válásáig.

20 Megőrződött néhány az apa halálakor a család vagyonáról felvett különlegesen érdekes inventárium és értékbecslés is számla-mellékleteikkel együtt. Főként e jellegzetesen egyoldalú iratanyagot az éves adóösszeírásokkal összevetve kell megpróbálnunk rekonstruálni a család gazdálkodását és életformáját, hogy azután ennek alapján próbáljuk megérteni: mit és miért azt építtetett Johann Osztoics a sarki Glacis-telekre; noha ezek a kérdések komikusnak tűnhetnek, ha azt tekintjük, hogy az általa emeltetett falak — a II. világháború pusztításaitól eltekintve — szinte teljes egészükben állnak máig. Talán az építtető nagyapja az az Ivan / Jovan Osztoics Kürschner, akit 1714-es, illetve 1715-ös népességösszeírások felvételekor találtak először a városrészben; 1718-ban pedig teleklevelet állítottak ki neki egy házról, amelyet akkorra már egy ideje birtokolt. Feltételezem, hogy az ő két fia közül az egyik Misco Osztoics (Misko Ostojic

21 görögkeleti vallású „szűcs" (Kirschner) mester, aki — a családból elsőként — budai polgárjogot kapott 1742-ben, de aki nejével, Máriával együtt már 1733-ban egy olyan házat Íratott nevére, amelyet egy korábban vett üres telekre építtetett. Polgárjogának megszerzése után egy évvel egy üzletet vásárolt az országúton, ezt Johann Osztoics és öccse, Janikius (Janiki / Joaniki, illetve a német nyelvű iratokban néha Ignaz) 1787-ben íratták saját nevükre a szüleik után maradt örökségként. Mindkét fivér budai polgár és tanácsi szóhasználattal Kirschnermeister volt.

22 A testvéreket többször „Bojanovics úrnak", „Bajanovics alias Osztoics"-nak ne-