Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

KÖNYVISMERTETÉS - VADAS FERENC: BRANCZIK MÁRTA — DEMETER ZSUZSANNA: BUDAPESTI ÉPÍTKEZÉSEK ÁLLOMÁSAI

fontos sugárúti alkotása, de pont az Operával szemben, amelynek Ybl személyében eleve adva volt az állomáson bemutatandó építésze? Az építészettörténeti ismeret kínálta a megoldást. A városligeti Korcsolyacsamok nem Lechner-mű ugyan, de a korábban ott álló pavilon a mester korai alkotása volt, így lett apropó a lechneri életmű bemutatásához a Széchenyi-fürdő állomáson, ráadásul a lehető legjobb helyen, Schickedanz és Lajta között. Mert a választott asszociációs lánc java része kevés kivétellel az időrendnek is megfelelt a földalattin kifelé haladva, így a legelszántabb (és persze jó irányban utazó) nézőben a részekből összeállhatott a történet. Történetet mesélni azonban sokféleképpen lehet. Noha klasszikus közművelődési feladatról volt szó, a kiállítást kitaláló, anyagát összegyűjtő és szövegeit író páros — Branczik Márta és Demeter Zsuzsanna, a Kiscelli Múzeum építészeti, illetve fotógyűjteményének muzeológusa — tudományos igényű és színvonalú, forrásfeltáró és -feldolgozó munkát végzett. Az anyag megjelenítésének lehetőségei erősen limitáltak voltak: adott számú meglevő tabló a 11 állomás 22 peronján, és a méretükből következő terjedelmi korlátok. A megoldás: lexikon-sűrűségű szövegek, a legjellemzőbb és a fő művekre koncentráló, de őket a lehető legváltozatosabban bemutató kép válogatás, tömör képfeliratok. Az eredmény: minden szempontból jól sikerült kiállítás, olyan, ami fölkeltette a néző igényét, hogy maradandó, hazavihető és újra elővehető formában birtokolja. Az ilyen kiállításnak természetéből adódóan nincsen katalógusa. Anyagából utólag könyvet összeállítani lehet ugyan, A XX. század ujjlenyomatával ez történt, de abban az esetben a helyszín adottságaiból következő fragmentáltságnak nem kellett folyamatos történetté összeállnia. A Fekete Sas kiadóé az érdem, hogy kezdeményezte és a Terézvárosi Művelődési Közalapítványé, hogy támogatta: legyen könyv a Pesti építkezések állomásaiból, a szerzőké pedig az, hogy nem elégedtek meg a meglévő anyag reprodukálásával, hanem a munkát Farbaky Péter közreműködésével fél éven át tovább folytatva a kiállítottnál gazdagabb, erősen továbbfejlesztett változatot hoztak létre. Nemcsak a meglevő kép-szöveg egységek változtak (a szövegek többnyire bővültek, finomodtak, a képanyag egy része kicserélődött), hanem vadonatúj fejezetek, pontosabban alfejezetek készültek, és helyenként a sorrend is módosult annak érdekében, hogy bekerüljön mindaz, ami ilyen vagy olyan okból kimaradt és a kiállításból nem is hiányzott, de relatív teljességre törekvő könyvben szerepelnie kellett. Az új fejezeteket, továbbá egyes régebbiek összevonását vagy kettéosztását, áthelyezését a 22 részre szabdalt, perononként önálló egységként megjelenő kiállítás, illetve az egészként ható, felépített sorrendet igénylő és folyamatos olvasást lehetővé tevő könyv használatának alapvető különbsége tette szükségessé. Megmaradt az állomások szerinti fejezetszám, de az egy megálló — két peron kényszerből adódó alfejezetszám változhatott, így hangsúlykülönbségek jöhettek létre a fejezetek között, melyek terjedelmükben is jobban különbözhettek egymástól, mint a tablók száma és keretei közé szorított kiállításon. így a könyv — a kiállítástól eltérően — különböző hosszúságú és tagoltságú részekből állhatott össze, a tartalmi súlypontoknak megfelelően. Módszertani újdonság, hogy az archív fotók mellett építészeti terveken is bemutatták a tárgyalt műveket. Nemcsak látványos perspektivikus ábrázolásokon, hanem alaprajzokon, metszeteken, részlet- és helyszínrajzokon, valamint térképeken. Az alkotások megvalósult