Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)
TANULMÁNYOK - TÜSKÉS ANNA: MÁRK LAJOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
iránt. Édesapja luxusnak tartotta a festőpályát, s már korán intette fiát, hogy előbb megélhetését biztosítsa, s csak azután ragadjon ecsetet. 8 Márkra huszárönkéntes korában nagy hatással volt Pászthy Kálmán kapitány, akinek buzdítására a fiú végül mégis a piktorpályát választotta. A Mintrarajztanodát hat hónap után otthagyta és Münchenbe ment, ahol beiratkozott az Akademie der Bildenden Künste növendékei közé, és itt Johann Caspar Herterich osztályába került, 9 majd Hollósy Simonnál volt négy évig. Itt együtt tanult a tehetséges, ám korán elhunyt Tóth Lászlóval. Herterichnél festett négy vagy öt tanulmányfej ét és egy életnagyságú férfi akttanulmányát a bajor állam 1888-ban megvette az akadémia gyűjteménye számára 100 márkáért. 10 Ez nagy kitüntetést jelentett számára. Márk Lajos: Tükör előtt. Márk Lajos: Szervírozás az uzsonnához. Közölve a ,,Művészet" 1907-es évfolyaméiban.. Közölve a „Művészet" 1907-es évfolyamában.