Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

TANULMÁNYOK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA: KAKAS MÁRTON A MŰTÁRLATBAN

„világos sárga zöldből a rézzöldbe... mennek által,... (és erre) semmi magyarázatot nem találunk" Nem jó, ha „az ecset szőrei... elszálkázzák a lombokat, túlmenve a leveleken." Példaképpen hozza fel egy brüsszeli mester kis tájképét amely Ujházy műve fölé volt akasztva,

35 mert azon „...minden egyes levélben élet van, s az egész egy ellesett valóság, mellyhez semmi sincs hazudva..."

36

, vagy Herman Mevius (1820—1864) düsseldorfi festő Tengerparti részlet Hamburgban című képénél (250 ft.)

37 így ír: „...az a tenger víz szín, ...olly természetes, hogy az ember a nedves loccsanását érzi a hullámnak." Tehát ismét a szokásos és legfőbb követelmény, a valóságábrázolás eszménye tűnik fel. Max Mentz (műk. XIX. sz második f.) müncheni mester Sebaldus sírhelye, Stoss Vida terve szerint™ 1000 ft-os képétől egészen elragad-tatott: „...nemcsak fény és árny van abban, hanem harmónia." E tárlaton mutatta be Orlai Petőfy „egy telem Debrecenben" költeménye után című

39 képét, amelyen „...az arc el van találva" írja Jókai, és különösen az életképszerű felfogást dicséri. De bíráló megjegyzést is tesz, „az alsó testrészek aránytalanul rövidek a fej nagyságához mérve, Petricsnek más képein is venni észre a hiányt."

40 Az idegen mesterek magyar tárgyú műveit a pesti kritika többnyire nagy hévvel kritizálja a folklór helyességét illetően, Kakas Márton viszont csak megmosolyogja a zökkenőket. A magyar földön is működő Adolf van der Venne (1828—1911) Bécsből küldött Magyar lóvásár c.

4

' képén szóvá tette egy leány nem valósághű öltözékét, egy vadászképnél megjegyzi, hogy magyar gazda nem engedi agarát a havon futni, mivel „...a takaró alatt van annak a helye télidőben!" De nemcsak a folklór hitelességét figyeli, hanem a történelmi hűséget is. A Vahot—Vizkeleti-sorozat Bécsben litografált újabb példánya A Hunyadiház diadalünnepe c. lap láttán

42 fanyalogva állapítja meg, hogy fiktív elképzelésen alapul: „Hunyadi és Kapisztrán bevonulása Hunyadvárába, ...a maga helyén illendőn meg volt dicsérve, s versben és prózában megénekelve ...csak ... (Hunyadi) mikor halt meg? ... Annál dicsérendőbb (a mester) művészi phantasiája, hogy egy ollyan históriai jelenetet le tudott festeni, a mi meg sem történt." Vagyis a hitelességet, a történelmi hűséget kéri számon, amely ekkoriban a históriai festészet központi értékkategóriája. E tárlat szenzációja volt Adolf von Menzel (1815— 1905): Nagy Frigyes és II. József felső Szilézia Neisse városában, 1769 augusztus 25-én való első találkozása című „világraszóló" képe a nagy mester híres berlini sorozatából,

43 amelyet körbehordoztak az európai műegyletekben kisorsolás előtt. „De már itt elhagy a lélekzet. Meg kell azt nézni, (kivált hazai művészeinknek), és aztán nagyot gondolkozni utána!"

44 — sóhajt fel ítészünk eddigi hangneméből kiesve, mert végül is nem a históriai műfaj, hanem a tehetségtelenség ellen van. Ezek után egy darabig nem találkozni vele a kiállításokon, mert mint írja „Az eddigi műtárlatok nagyon elvették a kedvemet...". Mígnem az 1859. évi tavaszi tárlaton ismét becsábul a képek közé. Ekkor volt a bemutatója azon műveknek, amelyek a Pesti Műegylet második történelmikép-pályázatára érkeztek be, és ez kétségtelenül a magyar művészet első, igazi nagy aratása az 1840-ben a Pesti Műegylet által történt vetés óta. Több mint húsz darab nagyszerű festményt mutattak be a magyar mesterek, köztük azon kompozíciókat, amelyek azóta is csúcsműveknek számítanak.

45 Kakas Márton ezek láttán nem élcelődik, sőt, igen komoly. Két mesterről szól kiemelve, ezek egyike Ligeti Antal