Tanulmányok Budapest Múltjából 34. (2009)

TANULMÁNYOK - SZVOBODA DOMÁNSZKY GABRIELLA: KAKAS MÁRTON A MŰTÁRLATBAN

Barabás Miklós: Arany János, 1856. Vászon, olaj, 125x100 cm, Nagyszalonta, (Salonta, Románia), Arany János Múzeum hiányolja. A kép megrendelője a régi barát, az elkötelezett Vahot Imre, aki Vizkeletivel egy egész sorozatot kívánt festetni a magyar történelemből. A téma közel áll Jókaihoz, a Magyar nemzet története című munkájában egy egész fejezetet szentelt ennek a csatának. Ezt a képet is illene ünnepelni, mint a hazai históriából merítő, kívánatos alkotást, de Kakas Márton mind Vizkeletin mind Thanon csíp egyet, mikor így ír: „Ej de kedvemre ütik ott a törököt agyba-főbe. Ez már aztán kép: nem ollyan mint az a másik, (Than Mohácsi csatája) a hol csak a magyar hull rakásra. Becsülöm érte a festőt, hogy a derék Báthori Istvánt ollyan nagyra festette, hogy a többiek mellette mind kocagyerekeknek látszanak, mert az bizony nagy ember is volt. Ezt a kitüntetést megérdemlette a derék hazafi a hálás utókortul."

28 Az év tavaszának másik tárlati eseménye Barabás Arany János arcképének bemutatása, amely Nagyszalonta megrendelésére, annak tanácstermébe készült.

29 Kakas Márton nagy jóérzéssel közelít a műhöz, egész kis életképet kanyarít hozzá. „Itt vagyok biz én megint, ha kidobnak is. Már pedig most bátrabban léptem be, minthogy a legelső szobában egy ismerősömmel találkoztam; a ki nem más, mint Arany János, ott nézett rám a szögletből az ő jó szelid arczával, a hogy odahaza szokott fogadni s kezet rázni velem és megkérdezni: „hogy vattok otthon? Ezt most mind nem tehette, minthogy oda van festve egy vászonra Barabás Miklós ecsetje által, a ki csak azt nem adta meg neki, hogy megszólaljon." A továbbiakban szépen sorra veszi a kiállítás látnivalóit, és szokása szerint néhány igen értékes képleírást hagy ránk azóta elveszett művekről. (Mint talán isme-retes, a régi pesti tárlatokon bemutatott képek — igen kevés kivétellel — ma már nem fellelhetők. Néhány katalógusadaton túl nem tudni többet róluk. Jókai remek műleírásai már csak ezért is nagy nyereséget jelentenek számunkra.) Ennek során kifogásolja a „csendélet" kifejezést, mert mint írja „németből betűhíven megjavított izé."

30 Sajnos más megoldást e műfaj elnevezésére nem kínál, pedig időnként alkotott új fogalmakat, valószínűleg ő alkalmazta először képzőművészeti vonatkozásban a „lélekrajz" kifejezést. Az 1856—57. évadot lezáró tárlatról írott cikkében

31 azon műveket mutatta be, amelyeket az egyesület kisorsolásra megvásárolt. Szokása szerint eltekint az illendő formától, és nem a magyar, vagy magyar tárgyú művekre fordítja legfőbb figyelmét. Megjegyzi, hogy ha az ő feladata lenne a vásárlás, mint hazafi először is Vizkeleti Kenyérmezői