Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)
Forrás - Nagy Ágnes: Sarkadi Károly II. kerületi légoltalmi háztömbparancsnok és utóda, Müller László hivatali naplója 1944. július 24. - 1949. július 8.
Tek. IE kerületi Elöljáróság! Egy 43 nevet tartalmazó jegyzéket kaptam, azzal az utasítással, hogy ezeket a pénteki robot elmulasztása miatt büntetésül ápr. 8-án állítsam elő. Tisztelettel bejelentem, hogy az alább előadott indokokból ennek az utasításnak nem tudok megfelelni, s azt nem vállalom. 43 embert szóbelileg utasítani olyan nagy munka, amit elvégezni több nap alatt sem lehet. Az én tömböm csupa egymástól messze fekvő kertesházakból áll, ahol a bezárt kertajtóknál bejutni, a keresett személyt megtalálni, s vele az egyetlen példányban levő büntető parancsot elolvastatni, aztán az utasításokat megadni egy negyed óránál rövidebb idő alatt sehol sem fog sikerülni. Csupa dolgozó emberről van szó, akik csak késő délután térnek haza. Házmegbízott vagy családtag útján üzengetés nem vezet célra; éppígy lehetetlen 43 példányban lemásolni a parancsot, s így kézbesítenem. De vannak erkölcsi akadályok is. Az elöljáróságnak a munkásbehívón tett ígéretei nem váltak valóvá. Nem a város újjáépítésén dolgoztak, hanem a várostól 2 órányira árkokat ástak; nem 10 órát dolgoztak, hanem reggel 6-tól estig, s csak 7 órára értek haza, tehát 13 órát; ebédszünet nem volt, ebédet nem kaptak, kenyeret is csak egy része, s csak egy kis 16 dekás szeletkét. Nem vált valóra az sem, hogy senkit fel nem mentenek, mert az elöljáróság a létszámnak mintegy 20 %-jét [sic!] valamilyen címen felmentette. Az utcákon az elfogás most is folyik, valamint a női munkaerők igénybevétele is. Mindezek az úgyis súlyosan szenvedő lakosságban mély elkeseredést és a robot-rendszer ellen erős ellenszenvet váltottak ki. A tömbmegbízottat a lakosság bizalma arra kötelezi, hogy a tömb jólétét gondozza, a gyermekek megmentésén, élelmezési és egészségügyi problémák megoldásán dolgozzon. Ezek a munkák igénybe is veszik minden erőmet és időmet, s ebből nem marad semmi büntető parancsok kézbesítésére, ami egyébként is teljesen ellentétben áll a lakosság érdekeivel, s csupán egy idegen hatalom érdekét szolgálja. Ebben részt venni számomra erkölcsi lehetetlenség. Az előadottak alapján tisztelettel kérem a tek. Elöljáróságot, hogy fenti bejelentésemet tudomásul véve, a robotra vonatkozó intézkedéseit ne általam hajtassa végre, hanem arra hivatott saját közegeivel. Budapesten, 1945. április 2. Tisztelettel Müller László [saját kezű aláírás] 22/18 tömbmegbízott II. Áldás u. 4. [gépelt] 5. sz. melléklet