Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)
Forrás - Nagy Ágnes: Sarkadi Károly II. kerületi légoltalmi háztömbparancsnok és utóda, Müller László hivatali naplója 1944. július 24. - 1949. július 8.
945. III. 7. rendelet s az én jelentésem III. 8-án. [Kívül, kézzel írva.] Tek. II. ker. Elöljáróság! [I. Jelentés. AII. kerületi elöljáró elrendeli, hogy 1945. március 8-án 13 órára az elöljáróságon állítsa elö a tömbjében lakó valamennyi 16-50 éves férfit. Jelentése a rendelet végrehajtására vonatkozóan.] II. Jelentés. Jelentem a tekintetes Elöljáróságnak, hogy a háztömbömben az élelmezési viszonyok kétségbeejtően rosszak, s néhány napon belül katasztrofálisra fordulnak. A nyilasok kapkodó intézkedései miatt már az őszi beszerzések is nagyon gyéren történhettek, december 23. óta, vagyis 10 hete a háztömb lakói semmi élelmiszert sem tudtak beszerezni. így elsősorban kenyeret mindössze 2-3 ízben lehetett kapni, alig van háztartás, ahol még valami burgonya volna. Ugyanez érvényes a lisztre is, amit a kenyérhiány némi pótlására használtak fel. Az a kis segítség, amit az oroszok kis élelmiszerosztása, valamint a lelőtt lovak elfogyasztása jelentett, elenyésző ahhoz a veszteséghez képest, amit a különböző megszálló és a hozzájuk csatlakozó polgári elemek rablásai okoztak. Most az a helyzet, hogy a lakók 10%-a már éhezik, de ha a tekintetes Elöljáróságnak nem sikerülne 8-10 napon belül a lakosságnak kiadósabb élelmiszermennyiséget (főleg liszt, kenyér és burgonya) juttatni, úgy az éhezők száma el fogja érni a 40-50%-ot is. [III. Előterjesztés a háztömb két részre osztására vonatkozóan.] Budapest, 1945. március 8-án [gépelt, aláírás nélkül] 2. sz. melléklet A II. kerületi elöljáróság utasítása Müller László légoltalmi háztömbparancsnoknak a 16—40 éves nők közmunkára való előállítása tárgyában, 1945. március 12. T. 22/VI. 18. Tömbparancsnok Úr. Felkérem, hogy a háztömbjéhez tartozó 16^40 év közötti nőket f. é. március hó 13-ra, a II. ker. Elöljáróság I. udvari épület fdsz. 8. sz. alá beküldeni szíveskedjék. Kivételt képeznek terhes anyák és hat éven aluli gyermek anyja. Elmaradás esetén rendőri karhatalommal fogom elővezettetni. Bpest, 1945 március 12. [olvashatatlan aláírás] h. oszt. vez. [Kézzel írt levél Müller Lászlónak címezve, Áldás u. 4. sz. alá. Müller László kézzel írt