Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)
Forrás - Nagy Ágnes: Sarkadi Károly II. kerületi légoltalmi háztömbparancsnok és utóda, Müller László hivatali naplója 1944. július 24. - 1949. július 8.
és az 1945. július 27-re vonatkozó bejegyzések közötti részben piros ceruzával a sorszámokon túlmenően a kapcsolódó iratokat illetően további megjegyzéseket is tett (például névsorok meglétére tesz utalást). 1945. július 27. után még feltűnnek a piros ceruzás bejegyzések, az 1946. szeptember 27. utáni részben azonban többé nem találkozunk velük. A számozás közlését a gyakori átjavítások, eltérő idejű bejegyzések miatt az olvashatóságot nehezítönek ítéltem. Egyúttal elhagytam a piros ceruzával történt utólagos aláhúzásokat, valamint az iratok meglétére, illetve hiányára utaló megjegyzéseit is. A sorszámozás elhagyása mellett azonban a hivatali napló vezetésének gyakorlatára ráépülő iktatókönyv-funkciót - azaz a napló/iktatókönyv és az iratok szerves összetartozását - szem előtt tartva jelzem lábjegyzetben a kapcsolódó iratokat, illetve adott esetben azok hiányát. A napló közlése mellett a mellékletek ezen iratokból kerültek válogatásra. A bejegyzések egy elenyésző része nem töltőtollal, hanem grafitceruzával íródott. Miután ezek szervesen illeszkednek a bejegyzések folytonosságába, nem jelöltem őket külön. Betükihagyások esetén saját, az olvashatóság érdekében tett kiegészítéseimet [ ] zárójel közé tettem. Az olvashatatlan részeket [...] jellel jelöltem. Irodalom Levéltári források Budapest Főváros Levéltára (továbbiakban BFL), IX.261. A Budapest II. Kerületi 22/18. sz. háztömbmegbízott (1939-1945. március: házcsoport - háztömb légoltalmi őrségparancsnok) iratai. BFL, IV.1419.J. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának iratai. Az 1941. évi budapesti népszámlálás felvételi és feldolgozási iratainak gyűjteménye. BFL, IV. 1419.n. Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának iratai. Az 1945. évi budapesti népösszeírás felvételi és feldolgozási iratainak gyűjteménye. BFL, VIII.44. Budapesti VII. Kerületi Magyar Királyi Állatni Madách Imre Gimnázium (VII. Barcsay u. 5.) (Budapesti VII. Kerületi Magyar Királyi Állami Gimnázium) iratai. Nyomtatott források Budapesti Távbeszélő Névsor 1943 Budapesti egységes hálózat (Budapest és környéke) betűrendes távbeszélőnévsora. M. Kir. Postaigazgatóság, 1943. január Budapesti Útmutató és Címtár 1947 Budapesti útmutató és címtár. Rendőrségi zsebkönyv 1947. Király Elemér Könyvkiadóvállalata. Magyarország tiszti czím- és névtára GÁSPÁR 1973 Források Budapest Múltjából IV. 1945-1950. Gáspár Ferenc, szerk. Budapest: Budapest Főváros Levéltára. GÁSPÁR - HALASI 1975