Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Hanny Erzsébet: Attila hun nagykirály egy kései, valenciai „leszármazottjának" részvétele Buda visszafoglalásában (1686)

hősies viselkedéséről Lipót császár is tudomást szerzett és amellett, hogy ezredessé nevezte ki, levelet írt II. Károlynak, melyben meleg szavakkal ajánlotta a király és az anyakirályné kegyeibe a nemes ifjút, felemlegetve felmenőinek a császári ház iránt tanúsított hűségét. 62 1688-ban már újra Spanyolországban találjuk, ahol részt vett a franciák elleni háborúban, Orá ostromában és 1689-ben Camprodón visszaszerzésében. Több adat nem áll rendelkezésünkre. A források alapján annyit tudunk még, hogy 1690. február 20-án örökös hátrahagyása nélkül hunyt el. Ez az amúgy is gazdasági problémákkal küszködő családra még nagyobb terhet rótt. Az 1680 óta zálogban lévő családi birtok sorsa ismét bizonytalanná vált. Ujabb jogi viták következtek, amelyek eredményeképpen Margarita Vilaragut, José apai nagynénje foglalhatta el a hitbizományt. Az ő 1691-ben bekövetkezett halálával az Antonio Vilaragut Visconti által alapított, a család kezén majd háromszáz éven át megtartott és gyarapított hitbizomány és cím fiára, Miguel Alfons Fenollet i Sans de Vilaragutra és leszármazottaira szállt. 63 A Fenollet család felélesztette és felvirágoztatta a területet és több mint százhetven éven át birtokolta. 1865-ben az akkori gróffal, Pascual de Fenollet y Crespí de Valldaurával Olocau örökváltsági szerződést írt alá, ezzel megszűnt a feudális kötöttségek időszaka és megkezdődött a volt hitbizomány modern kori története. 62 L. GÓMEZ 2005. 155-156. 63 L. GÓMEZ 2003. 313.

Next

/
Thumbnails
Contents