Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

lehetőségek között választhatott a kormányzat. Közjogi szempontból több megoldás is adódott, csakhogy ezek közül nem mindegyik segítette elő az elemi kívánt közigazgatás-politikai célkitűzéseket. Az egyik lehetőség lehetett volna, hogy az 1920. évi IX. tc. előírásai szerint kiírják a fővárosi törvényhatósági választásokat, míg a másik eshetőségként a törvényhatósági bizottság megbízásának meghosszabbítása kínálkozott. Amíg az előbbi bizonytalan kimenetelt, esetlegesen a baloldali-polgári demokrata és szociáldemokrata-ellenzék 1922-es nemzetgyűlési választásokon a fővárosban elért eredményei alapján prognosztizálható győzelmét; addig az utóbbi a Keresztény Községi Párt hatalmának nem feltétlenül kívánt prolongálását eredményezhette. A kormányzat ezért mindkét lehetőséget elvetette, egy harmadik változat mellett döntött. E harmadik út tehát a fővárosi törvényhatósági bizottság újjászervezéséről szóló törvényjavaslat kidolgozását - ezzel párhuzamosan a törvényhatósági választás időpontjának halasztását jelentette, amit az egységes párt fővárosi táborának megszervezése szempontjából is felettébb kívánatosnak tekintettek. Az önkormányzati működés folytonosságát biztosító törvényjavaslat késedelmes nemzetgyűlési beterjesztése miatt - alkotmányjogi szempontból vitatható módon

59 - 1924. január 7-én, 204/1924. M. E. szám alatt kibocsátott miniszterelnöki rendelet biztosította az önkormányzati működés folytonosságát. A rendelet - a főváros közigazgatására nézve - egyetlen rendkívül szembetűnő különbségtől eltekintve lényegében az önkormányzati működés folytonosságának biztosításáról szóló törvényjavaslat előírásait követte. Míg a fenti törvényjavaslat az 1920. évi IX. tc. 23.§-a, azaz a törvényhatósági bizottság feloszlatása alkalmával irányadó normák teljes körű alkalmazását tekintette irányadónak, addig a miniszterelnöki rendelet már csak az idézett törvényhely utolsó négy bekezdését vette figyelembe.

60 A legmarkánsabb eltérés az új törvényhatósági bizottsági választások időzítésére vonatkozott. Az 1920. évi IX. tc. 23. § második bekezdése ugyanis előírta, hogy az új választást - a feloszlatást követően - két hónapon belül s értelemszerűen a hatályos normák szerint kell megtartani. Ezt azonban a miniszterelnöki rendelet már nem tekintette irányadónak. Amennyiben az önkormányzati működés folytonosságát biztosító törvényjavaslat szövegét szó szerint vette volna át a miniszterelnöki rendelet, úgy a kormányzat önnön cselekvési szabadságát korlátozta volna. Két hónap ugyanis kevés lett volna ahhoz, hogy a fővárosi várospolitikát a kormányzat saját szempontjai alapján alakítsa át, nem is szólva arról, hogy a kormányzat nem az 1920. évi IX. tc. választási előírásai, hanem a megalkotandó új törvény normái szerint kívánta megtartani a soron következő fővárosi törvényhatósági választásokat. A miniszterelnöki rendelet kibocsátásával a kormányzat nemcsak a folytonosságot biztosító 59 Erről a fővárosi törvényhatósági bizottság újjászervezéséről szóló törvényjavaslat nemzetgyűlési vitája kapcsán lesz. szó. 60 „A törvényhatósági bizottság feloszlatása esetében a közigazgatási bizottság, valamint a kerületi választmányok régi összetételükben működnek mindaddig, amíg az új közigazgatási bizottság, illetve kerületi választmányok újra meg nem alakulnak. Az új választás megtartásáig a törvényhatósági bizottság hatáskörébe tartozó halaszthatatlan ügyekben, a főpolgármester (kormánybiztos) elnöklete alatt, a tanács határoz; azonban a tanácsot nem illeti meg az 1872:XXXVI. törvénycikk 66. §-ában felsorolt főtisztviselők választásának, sem új adók kivetésének a joga. A tanácsnak a törvényhatósági bizottság helyett hozott határozatai ellen ugyanolyan jogorvoslatok használhatók, mint amelyek a fennálló jogszabályok szerint a törvényhatósági bizottság határozatai ellen használhatók volnának. A főváros javadalmait, vagyonát vagy gazdászatát érintő határozatok ellen közvetlenül a belügyminiszterhez van fellebbezésnek helye, és az ily határozatok fellebbezés hiányában is csak a belügyminiszter jóváhagyása után hajthatók végre."