Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Schweitzer Gábor: Konszolidáció vagy reakció? A Bethlen-korszak fővárosi novellája (1924. évi XXVI. tc.) és az 1925. évi törvényhatósági választások

fővárosi törvényhatóság alakításáról és rendezéséről szóló 1872. évi XXXVI. tc.-t volt hivatva újrakodifikálni, hanem a (törvényhozó szándéka szerint) annak adminisztratív hiányosságait is pótolni kívánta. Végül az utolsó, az 1934. évi XII. tc, a Gömbös-féle novella-a törvényhatósági autonómia maradványait felszámolva - az 1930. évi fővárosi törvény rendelkezéseit revideálta. A főváros egyetemét képviselő törvényhatósági bizottság iránti kitüntetett törvényhozási, és kormányzati figyelem korántsem tekinthető hízelgőnek, hiszen a 20-as évek egyik sajátossága: a területi alapon szervezett közigazgatási autonómiák hatáskörének megnyirbálása - valamint korrektívumokkal, azaz az autonómia érvényesülését gátló, hovatovább ellehetetlenítő jogintézményekkel történő körülbástyázása -, egyúttal a kormányzati felügyelet, illetve centralizáció fokozása éppen a főváros esetében domborodott ki a legteljesebben I. Törekvések a törvényhatósági bizottságok reformjára A világháborút lezáró békeszerződés aláírását követően 1920. július 19-én hivatalba lépő Teleki-kormány a belügyminiszteri tárcát a közigazgatási reformot sürgető kisgazdák számára juttatta. Amikor azonban 1920 őszén nyilvánvalóvá vált, hogy a koalíciós partner iniciatívái alapján megálmodott közigazgatási reformok nemcsak a szervezeti kereteket - elsősorban a törvényhatósági bizottságot - érintik, hanem centralizáló törekvéseket is előirányoztak, az autonómiát csorbító közigazgatási reformtörekvéseket nagyfokú bizalmatlanság kísérte nemcsak a kormányon belül, hanem az alkotmányvédő szerepben önmaga előtt tetszelgő vármegye részéről is.

4 Ezen, a törvényhozás elé kerülést követően elakadó törekvések leginkább a területi önkormányzati testületek összetételére és választására irányuló sok évtizede kipróbált normák megváltoztatására irányultak. Céljukat nem is tekinthetjük egyébnek, mint hogy előmozdítsák az önkormányzati testületek megváltozott politikai környezethez való hozzáidomulását.

5 Elsőként a Teleki-kormány belügyminisztere, Ferdinandy Gyula készítette elő 1920 őszén az akkor már több mint, három évtized óta a törvényhatósági, illetve a községi törvény (az 1886. évi XXI. tc. valamint az 1886. évi XXII. tc) által rögzített szabályok módosítását. A minisztertanács 1920. október 15-én vitatta meg Ferdinandy előterjesztésében a vármegyei törvényhatósági bizottság, továbbá a községi képviselőtestület reformját illető javaslatokat.

6 A tervezetek egyik markáns vonása a virilizmus megváltozott politikai körülményeket tükröző funkcióváltásában rejlett. Igaz, a községi képviselőtestületeknél továbbra is az addigi normák szerint - vagyis nyers formában - maradna fenn a virilizmus, hiszen azok, „akik a község terheit viselik, hivatottak arra, hogy beleszólást nyerjenek a község ügyeinek intézésébe". A nyers virilizmus azonban már nem érvényesülhet a vármegye és a törvényhatósági jogú városok esetében, hiszen a „közvélemény" azt kívánja, hogy demokratikusabb elvek alapján állítsák össze ezeket a testületeket. Ezen felismerésnek megfelelően a javaslat a „virilizmusba ojtott választási elv" érvényesítésében látta a megoldást, azaz a nyers virilizmust a választással kombinált virilizmus váltaná fel. Paradox jelenség, hogy míg a fővárosnál évtizedeken keresztül érvényesülő választásos 4 RUSZOLY 1974. 11-34.; CSIZMADIA 1976. 339-356. 5 E törvényhatósági reformtörekvéseket a törvényhatósági bizottság összetételére irányuló elgondolások áttekintésekor kívánjuk szemléltetni. 6 Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL). K. 27. A Minisztertanács jegyzökönyvei. 129. doboz. 1920. október 15. 6. napirendi pont.