Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)
Tanulmányok - Gönczi Ambrus: Az 1892-1893. évi kolerajárvány Budapesten
készülékeket hozattak Németországból. A betegszállító kocsik száma is növekedett, az ügyek intézésében pedig érvényre jutott a már egy évvel előtte elrendelt szóbeli eljárás és telefon használat. A hatósági működés eredményességét az is jelezte, hogy 1893-ban a főváros polgársága már nem látta szükségét a segítségnyújtásnak, nem gyűltek pénzadományok a rászorulók számára, a lakossági bejelentések száma is csökkent, a napilapok pedig alig foglalkoztak a közegészségügyi helyzet visszásságaival, a kerületekben tapasztalható hiányosságokkal. Egészében véve Budapest jól vizsgázott a kolera 1893. évi újbóli megjelenésekor. A főváros vezetése tanult az előző évi hibákból, a kerületi elöljáróságok is gyakorlottabban látták el a járványos időszakban feladatukat, s a lakosság is nagyobb türelemmel viselte a szigorító rendszabályok okozta helyzetet. Az 1892-93. évi kolerajárvány megmutatta, hogy csak a társadalom egészének együttműködése révén sikerülhet az ilyenfajta rendkívüli helyzetek eredményes kezelése, amikor nemcsak a hatóság, de az egyes ember is fontosnak tartja az intézkedések betartását, a kór ellen való küzdelmet. Az együttműködés sikeréhez nyilvánvalóan bizonyos fokú urbanizációs fejlettségre is szükség volt, hiszen megfelelő közművesítés vagy közegészségügyi ellátottság nélkül a legkiválóbb intézkedés is hatástalan marad. Mindezen tényezők együttes hatása eredményezhette a járványok hosszú távú visszaszorítását. Irodalom Levéltári források A Központi Járványbizottság Betűrendes Mutatója 1892. október 7-től Budapest Főváros Levéltára, IV. 1403. 0. 9. Az 1892-93. évi Központi Járványbizottság Iktatókönyve Budapest Főváros Levéltára, IV. 1403. O. 9. Koleranapló 1892-1893. Budapest Főváros Levéltára, IV. 1403. O. 9. A belügyminisztériumhoz érkezett jelentések és átiratok. Magyar Országos Levéltár, K 150 BM Általános 1892- IV-Illa 2165 2166 1893- IV-llla 2301 2302 2303 2304 Nyomtatott források A Budapesti Tiszti Főorvos jelentése a Budapest Székesfővárosban az 1893. év második felében fellépett choleráról. Budapest: Pesti Nyomda. 1894.