Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Gönczi Ambrus: Az 1892-1893. évi kolerajárvány Budapesten

ártalmaitól s ez mondható el a társadalom mindazon rétegének képviselőjéről, aki a középpolgári életszínvonalon, vagy afelett élt. A megbetegedettek vagy munkások - asztalosok, bádogosok, cipészek, cserepesek, kocsisok, kovácsok -, vagy kispolgárok voltak. A kolera foglalkozási ágak szempontjából széles körben pusztított. Két foglalkozási csoportnál az érintettség kiugróan magas értéket mutatott. Minden harmadik kolerabeteg napszámosként kereste a kenyerét, s az összes megfertőződött napszámosnak csak 35 százaléka élte túl a kolera támadását.

27 Az ő példájuk jól érzékeltetheti az életkörülmények és az egészségi állapot, valamint a járvány közötti kapcsolatot. Az egészségre ártalmas munkakörülmények, a megoldatlan lakásviszonyok, az ágyrajárás, az alultápláltság, és az egyedüli kiútként szolgáló alkohol már a századforduló publicisztikájában, mint e réteg állandó jellemzői jelentek meg. A napszámosokon kívül még egy foglalkozási ágból került ki több tucat beteg: 53 cseléd fertőződött meg. Bár az ő esetükben hasonló összefüggéseket nehezebb találni, bizonyára az életkörülmények náluk is közrejátszhattak abban, hogy a kolera más munkát végzőkhöz képest jobban érintette őket.

28 A járvány demográfiai hatását vizsgálva a megbetegedettek életkor szerint megoszlását kell még górcső alá vennünk. Az 1872-73. évi epidémiával foglalkozó korabeli feldolgozások közül akad, amely megállapítja, hogy a kolera kevésbé pusztított a gyermekek és fiatal felnőttek között, mint a húsz éven felüliek esetében.

29 Ez a megállapítás az 1892. évi járványra vonatkoztatva mindenképpen igazolható. A gyermekkorú betegek (0-12 éves korig) az összes megfertőződött 8,8 százalékát tették ki, de az idősek aránya is alacsony maradt az ő esetükben ez az érték 12 százalék volt. A húsz és ötven közötti betegek adták az összes beteg 67 százalékát.

30 A kolerajárvány demográfiai hatásának bemutatása során eddig is több tényező szolgált a kolera és az életminőség közti összefüggés bizonyítékául. Ezt a lakóhely komfortjának mértéke is befolyásolta. Számunkra a közművesítés helyzete a legfontosabb, hiszen a 19. század vége felé egyre kevesebben akadtak, akik tagadták az ivóvíz szerepét egy úgynevezett explozív kolerajárvány kialakulásában. Lássuk, volt-e hatása 1892-ben a vezetékes vízzel való ellátottságnak a járvány terjedésében, esetleg az ellene való védekezésben. A kolera és az ivóvíz közötti kapcsolat A kolerajárvány elmúltával a főváros vezetése végérvényesen tisztázni akarta, milyen tényezők játszhattak közre a kór terjedésében. Gerlóczy Károly alpolgármester vezetésével széleskörű statisztikai felmérés kezdődött, s a vizsgálatokba a Bakteriológiai Intézet munkatársai is bekapcsolódtak. Első lépésként a talaj szennyezettségét vizsgálták meg azokon a területeken, ahol a kolera nagyobb pusztítást okozott. A talaj szennyezettségét a talajvíz minőségéből akarták kikövetkeztetni, ez utóbbit pedig az adott helyszínen található kútvíz kémiai elemzésének segítségével. Megállapították, hogy az ezekből a közkutakból nyert víz szennyezettsége mármár elérte az egészségre ártalmas mértéket. A vizsgálat azonban azt is kiderítette, hogy azok a személyek, akik bizonyíthatóan csak a kutak vizét használták, mindannyian mentesek maradtak a fertőzéstől. Ennek alapján a szakembergárda arra a következtetésre jutott, hogy a talaj 27 ÖTVÖS 1894. 33. 28 ÖTVÖS 1894. 34. 29 KÖRÖSY 1876. 23-25 valamint MÁDAI 1983. 13. 30 A Budapesti Tiszti Főorvos jelentése, 1893. 34.