Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Gönczi Ambrus: Az 1892-1893. évi kolerajárvány Budapesten

egy változata a fertőtlenítésnek, melyet elsősorban az élelmiszereknél alkalmaztak: a kiszárítást. A kórokozók száraz környezetben ugyanis rövid időn belül elpusztulnak'. A 19. század utolsó évtizedeiben az ipari fejlődéssel párhuzamosan a fertőtlenítést mindinkább gépek segítségével végezték. Az 1892-93. évi járvány idején már a mozdítható és szállítható tárgyakat a Budapesti Központi Fertőtlenítő Intézetben működő gőzfertőtlenítő készülékek sterilizálták. A leginkább költségkímélő megoldás a lakosság fertőtlenítésben való tevékeny részvétele lett volna, de mint látni fogjuk, részben a hatósági megelőző intézkedések és felhívások eredménytelensége, részben a társadalom felkészületlensége miatt a leghatásosabb védekezés a fertőzött tárgyak összegyűjtése és dezinficiálása maradt. Kolerajárványok Európában és Magyarországon Ázsiából először 1830-ban került Európába a járvány; a Kaszpi-tenger vidékéről Moszkva irányába terjedt. 1830-ban Moszkva, a következő évben szinte egész Oroszország, majd Svédország vált fertőzötté. 1831 közepére már német területeken és a Habsburg-birodalomban is megjelent, végül Anglia is kolera sújtotta területté vált. A brit szigetekről 1832-ben került át a betegség az Egyesült Államokbajókora pusztítást okozva New York és Philadelphia szegényebb negyedeiben.

4 Magyarországon 1831 óta 11 járvány pusztított, ebből hat nagyobb méretű, öt pedig kevesebb emberi veszteséget okozó, úgynevezett „kis kolerajárvány" volt. A legnagyobb pusztítást okozó 183 l-es járványt követően 1854-55-ben tört ki hasonló méretű járvány, mely szinte az ország egész területét érintette, s kevés kivételtől eltekintve minden vármegyében tömeges méretű megbetegedést okozott. Több mint 190 ezer ember fertőződött meg, 77 ezren váltak a kolera áldozatává (40,9 százalékos halálozási arány). A legtöbb megbetegedés és halálozás Somogy és Zala vármegyék területén történt (15, illetve 19 ezer beteg), de frekventált régió volt Pest-PilisSolt (16 ezer), Szepes (8 ezer), Máramaros, Szatmár, Szabolcs, Veszprém megyék területe is.

5 Az 1866-os járvány során 1637 helységet érintett a kolera, 116 ezer lakos betegedett meg és 52 ezren vesztették életüket. 1872-ben érte el Magyarországot a következő s egyben utolsó nagyméretű járvány. Általában az országnak azon régióiban okozott pusztítást, ahol a korábbiak enyhe lefolyásúak voltak. Az ország nyugati fele alig vesztett népességéből, a keleti részeken és Erdélyben viszont súlyos következményekkel járt terjedése. A hivatalos kimutatások szerint 351 ezren betegedtek meg, közülük 189 ezren hallak meg. A kolera elleni védekezés és megelőzés, valamint a gyógyítás hatásos módozatainak kidolgozására a 19. század második felétől került sor. A közegészségügyi helyzet hosszú évtizedekig szinte reménytelenné tette a járvánnyal folytatott küzdelmet, melynek során azonban olyan intézkedések születtek, amelyek alapját jelenthették a későbbi eredményes medicinának. Az 1854-55. évi járvány ideje alatt például a megyéket orvosi kerületekre osztották, a járványtól jobban érintett területekre orvosokat irányítottak, a védekezéssel kapcsolatos kiadásokat 3 FODOR 1892. 216. 4 A Belügyminisztérium anyagában megmaradt, a miniszter számára készített tájékoztató ad részletes járványtörténeti elemzést MOL, 1892-1 V-l l/a., 2165. Ezen kívül Mádai 1983. 7-8. 5 Mádai megkérdőjelezi J. Fráter adatait, mert az általa feldolgozott MOL anyag csak 7,8 millió fős népességre terjedt ki. Weszelovszky Károly viszont az osztrák statisztikai szolgálat és a magyarországi Helytartótanács meglévő teljes anyagát még megtalálta. Az ő adatát veszi át a Magyarország Története 1848-1890 c. szintézis.