Tanulmányok Budapest múltjából 33. 2006- 2007 (2007)

Tanulmányok - Gönczi Ambrus: Az 1892-1893. évi kolerajárvány Budapesten

Gönczi Ambrus AZ 1892-93. ÉVI KOLERAJÁRVÁNY BUDAPESTEN A kolera súlyos fertőző betegség, amely évezredek óta része az emberiség történetének. Mind a mai napig jelentős közegészségügyi problémát jelent nem csupán az úgynevezett harmadik világ országaiban, de Kelet-Európa több régiójában is. Különösen nagy pusztításra képes olyan közösségekben, ahol hiányoznak az alapvető higiéniai feltételek, vagy a rendkívül zsúfolt lakásviszonyok a jellemzők. Amikor a kolera 1892 nyarán felütötte a fejét Magyarországon, már hosszú évtizedek óta ismert betegség volt. Először 183 l-ben jelentkezett, s rögtön a legsúlyosabb járványt okozta, melyben több százezer ember betegedett meg, és 230 ezren váltak a kór halálos áldozatává. Ezután meglehetős rendszerességgel tért vissza, néha nagyobb járványt okozott, néha csupán kisebb pusztítást vitt végbe. Még a 20. század elején is képes volt tömeges méretű megbetegedést okozni, jelezve, hogy az orvostudomány eredményei, illetve az általános modernizáció nem jelenti automatikusan a járványok kiiktatását a társadalomra váró megoldandó problémák sorából. Ugyan a modernizáció és polgárosodás mértékének összefüggése a járványok hatásfokával, kiterjedtségével nem teljesen egyértelmű, az semmiképpen sem tagadható, hogy a járványok elleni védekezés fontos tényezőként hatott a modernizáció folyamatában. E tanulmány célja az összefüggések megvilágítása, elsősorban a kolerajárvány okozta helyzet kezelése és a társadalomnak a helyzetre való reagálása szempontjából. Az orvostudomány sokáig nem volt tisztában azzal, hogy milyen típusú kórokozóval áll szemben. Olyan nézetek is erősen tartották magukat, melyek kifejezetten tagadták, hogy a kolera fertőző betegség volna. Az 1849. évi járvány idején például a Baranya vármegye lakosságát tájékoztató, Uray János főorvos által aláírt röpirat szerint a kolera „semmi esetre ragadós".

1 A véleménykülönbségek akkor sem tűntek el, amikor Robert Koch 1884-ben kimutatta a kolerával fertőzött vízmintákban az úgynevezett kommabacilusok jelenlétét. Max von Pettenhofer, a müncheni közegészségtani és járványtani tanszék professzora, a talaj összetételében vélte megtalálni a kórokozó terjesztésének legfontosabb tényezőjét, s elmélete Koch felfedezése után is népszerű maradt.

2 A kolera elleni védekezés lényeges eleme volt a fertőtlenítés. Legegyszerűbb, s egyben legbiztosabb változata a ruhanemük, a bútorok és az egyéb éghető tárgyak megsemmisítése volt. Mivel a módszer sokszor költségesnek bizonyult, legtöbbször kifőzték a megfertőződött tárgyat, amit pedig anyaga vagy mérete miatt nem tehettek főzőüstbe, azt fertőtlenítőszerrel kenték be. így tettek a lakóhelyiségek esetében is. A kolerával foglalkozó orvosok fertőtlenítőszerként leggyakrabban lúgot, rézgálicot, oltott meszet, karbolsavat, mésztejet ajánlottak. Létezett még 1 FRÁTER 1980. 25. Fráter Zsuzsa részletes statisztikai adatsorokat közöl az 1831. és 1873. évi járványok demográfiai hatásáról. 2 Mádai 1983. 11. Mádai az 1872-73. évi kolerajárvánnyal foglalkozik, kitér a kolera és az életminőség kapcsolatára.