Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Holl Imre: Művelődéstörténet – középkori régészet és az első kiállítás 261-274

fíoLL IMRE alkalmat nyújthatnak (anyagi forrásuk megfelelő beosztása már ásatás közben, majd ezt követve lehetővé tehetik különböző szakemberek különböző szakemberek megbízását,

17 kitűzött célfeladatok publikálását is, nem is szólva a restaurálás meggyorsításáról). Egyre gyakoribb a nagymennyiségű anyag egyes csoportjainak (pl. fém, üveg, kerámia) feldolgozását külön szakkutatókra bízni. Tévedés azonban az ilyet az ásatási megfigyelésektől

18 teljesen elválasztani, az eredeti lelet összefüggéseket bizonyító másféle leleteket nem ismerve gyakran teljesen önálló cikkben közölni. A különféle anyagokkal foglalkozó szakterületek ugyan örömmel veszik (az ásató pedig úgy véli, levették válláról a publikációs kényszer egy részét), de ha párhuzamosan nem került közlésre az ásatás, az ellenőrzésre sincs mód. A művelődéstörténet - új elnevezéssel a mindennapi élet -, ill. máskor leszűkítve a régészet által nyújtott leletekre: a tárgyi, anyagi kultúra megfelelő kutatását és bemutatását csak az ásatások széleskörű feldolgozása segíti. Egy-egy leletfajta külön értékelése ehhez szükséges, de kevés, mert csak összességük, a teljes együttesben elfoglalt arányaik, vagy ritka mivoltuk,

19 minőségük adja a lehetőséget, hogy az adott helyen megjelenésükre magyarázatot adhassunk. Elsősorban magának a régésznek kell szélesebb irányú ismeretekkel rendelkeznie (pl. művészettörténet, építészet, néprajz) vagy éppen egy speciális segédtudomány irányába, ha anyaga ezt követeli. Egy kremsi konferencián Fr. Pipponnier - Les sources de l'histoire de la culture materielle à la lumière des recherches récentes, In: Die Erforschung von Alltag und Sachkultur des Mittelalters. Wien 1984. 28 - utalt arra, hogy egy tudós nem lehet egyszerre régész, történész és művészettörténész, de legalább két tudományág metodikáját kell ismerje. Itt találkozunk ismét a művelődéstörténet interdiszciplináris követelményével, amit nem pótol a különböző szakemberek bevonása; csak akkor megfelelő ez, ha csapatmunkában dolgoznak és munka közben eredményeiket szembesítik. Nem részletezhetem itt annak kifejtését: miért nem pótolja a régi típusú kézzel írt ásatási napló (sajátkezű rajzokkal, vázlatokkal) vezetését a modern rendszerű adatlapok és csak számítógépen „megörökített" leírások használata. A kérdésről Holl Balázs írt cikket a dokumentálás szempontjairól. Ilyenek lehetnek például az olvasztótégelyek, melyek már önmagukban is jelző értékűek, de használójuk pontosabb meghatározásához (ötvös-aranyműves, fémműves, pénzverő-műhely, ritkábban alkémista) már a további leletanyagra, vagy írásos adatra is szükség van; ráadásul utóbbiak nélkül a pontosabb keltezés is nehéz. Az üvegleletek esetében darabszámuk, arányuk, vagy a luxusjellegű típusok segíthetnek. A korábbi felfogással szemben ma már látható, hogy a XIII-XIV. századi rangos polgári környezetben is általánosan használták a gyakoribb típusaikat a jó kereskedelmi helyzetű városokban. 274