Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Holl Imre: Művelődéstörténet – középkori régészet és az első kiállítás 261-274

Holl Imre MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET KÖZÉPKORI RÉGÉSZET ÉS AZ ELSŐ KIÁLLÍTÁS A Halászbástya Kőemléktár ostrom utáni új megnyitását követően került sor az országosan is első, a középkort lépviselő önálló gyűjtemény és múzeum létrehozására. Amikor ennek kialakítását Gerevich László megkezdte, nem véletlenül választotta a Művelődéstörténeti Múzeum (rövid ideig használt) nevét. Úgy vélem tudatosan tűzte ki célul egy olyan múzeum és kutatóhely létrehozását, ami nem a szokásos beosztásba illeszkedik (régészeti, szépművészeti, iparművészeti, helytörténeti múzeumok), hanem a régi, az európai romantikus nemzeti historizmus szellemében létesülő megoldás követője. (Az ilyen korábban egy széleskörű gyűjtés és bemutatás megvalósítása volt: egy nemzet vagy egy város történetének minél szélesebb körű hagyatékát jelentette.) Ilyen volt például a XIX. század elején Hans Freiherr von Aufsess - a későbbi nürnbergi Germanisches Nationalmuseum programjának kidolgozója 1833ban, aki saját gyűjteményével alapozta meg a későbbi nagyhírű gyűjteményt - a mai kifejezéssel élve komplex anyaggal. (Egy ilyen helyen az építészet, képzőművészet, iparművészet emlékei mellett egyenrangú helyet foglal el a középkori régészeti leletanyag is.) Utóbbi korábban a múzeumok gyűjteményében alig volt képviselve, hisz a középkori régészetnek Európa-szerte alig volt néhány kutatója. Budapest e tekintetben jó helyzetben volt, már a háború előtt rendszeresnek mondható leletmentő ásatások folytak (pl. Tabán: Nagy Lajos, Buda: Garády Sándor, Csút: Gerevich László), amit például a Műemlékek Országos Bizottsága a kezdetén ellenzett, anyagi forrását pedig nem a Főváros, hanem a Tervhivatal adta, évenként bővülőén. Az ásatásvezető Gerevich László szemléletének és szervező tehetségének eredménye volt, hogy itt alkalmaztak először rendszeresen geodéta-térképész mérnököt, az előkerült kőanyag felméréséhez és rekonstrukciójához külső építészmérnököt bíztak meg (Csemegi József, Várnai Dezső, Horler F.), majd az egyetemen ekkor végző első muzeológusok sorát vették fel. Már az ásatások kezdetén megvalósult annak a történeti forrásanyagnak kigyűjtése (külföldi követek leírásai, Bonfini stb.), ami a középkori palota topográfiájának megismeréséhez hozzájárulhatott, de ugyanígy a régi térképi és metszetanyag begyűjtése is a főbb ásatási területek kijelöléséhez. Új megoldást jelentett a naponként előkerülő leletanyag rögtöni tisztítása és restaurálásának elkezdése (a romos palota földszinti termében, majd a félig romos Vármúzeum több szobájában). A komplex munka logikus folytatása volt, hogy még az ásatás közben megrendezték a Múzeum első nagy kiállítását (1952. december), az időközben helyreállított épületben.

1 Téves az adat, miszerint 1952-ben költöztek be a Szentháromság utcai épületbe a munkatársak; már 1946-tól a félig még romos épület épen maradt részeiben dolgoztak; csak a helyreállítás utolsó szakaszában költözött ki ideiglenesen néhány részleg a palotai Udvarlaki Őrség épületébe. 261