Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Szívós Erika: Budapest mint képzőművészeti központ a XIX-XX. század fordulóján 115-136

Szívós ERIKA zik.

77 Egyes gesztusai arra utalnak, hogy a művészet révén másfajta elismertetésre is vágyott. 1910-ben negyven híres képpel gazdagította Nemes a Szépművészeti Múzeumot; cserébe Petrovics Elek kiállítást rendezett Nemes Marcell gyűjteményéből a múzeumban. Az, hogy kollekcióját a nemzet egyik legfontosabb közgyűjteménye állította ki, legitimálta és a hazafias cselekedet szintjére emelte műgyűjtői tevékenységét.

78 Az pedig, hogy az egyik legnevesebb művészasztal elfogadta törzstagjának - noha parvenü stílusa miatt sokat mulattak rajta

79- a művészvilágba való bebocsáttatást is jelentette számára. (Nemes maga is próbálkozott festéssel, a „valódi" művészek szerint azonban nem járt túl látványos eredménnyel.)

80 A közvélemény formálásában, a divatok elterjesztésében, az új művészeti paradigmák elfogadtatásában a közvetítők mindegyik említett típusa közreműködött. A művészeti író az országos terjesztésű lapokban megjelent ismertetései, értékelései és egyéb publikációk - tudományos igénnyel megírt müvészmonográfiák - révén; a galériatulajdonos/igazgató azáltal, kit ítélt arra méltónak rá, hogy kiállítását megrendezze, az illető művészt ily módon megismertetve a közönséggel; a gyűjtő, a vásárló-mecénás azáltal, hogy példát mutatott társadalmi rétege többi tagjának azt illetően, hogy mely művészek alkotásait, mely irányzatok reprezentánsait vásárolja; a nagy közgyűjtemények vezetői és szakértői, a kultúrairányítás állami és városi szerveinek irányítói pedig akként, hogy mely művészek müveit javasolták megvásárlásra és kiknek juttattak közmegbízásokat, így növelve a közvélemény szemében a kiválasztott művészek és az általuk képviselt iskolák, csoportok presztízsét. A képzőművészeknek ebből nyilvánvaló anyagi és erkölcsi előnyei származtak. Mivel a műalkotások értékének a megítélése mindig problematikus, a képzőművészeknek szükségük volt arra a közvetítő közegre, amely nagyrészt magára vállalta a publikum meggyőzését; fokozottan így volt ez a századelőn, amikor a művészet paradigmaváltásai oly gyorsan követték egymást, hogy a laikusnak a korábbnál is nagyobb szüksége volt a szakértő tájékoztatásra. Az, hogy a képzőművészek a közvetítőkkel szimbiózisban érvényesítették egyéni és kollektív szakmai érdekeiket, e hivatás egyik fő sajátosságának minősíthető. A művészeknek a közvetítőkre való fokozott ráutaltsága és a személyes kapcsolatok vitathatatlan jelentősége sokat elárul Budapestnek a kor művészeti életében betöltött centrális szerepéből. Amint a vidéken élő művészek megtapasztalták, ha tartósan távol maradt valaki az informális érdekérvényesítés fővárosi színtereitől, hátrányt szenvedett az érvényesülésért folytatott kíméletlen harcban. 77 MNG Adattár 4805/b. 78 Nemes Marcell képgyűjteményének kiállítása a Szépművészeti Múzeumban. Budapest, 1910 november. MNG Adattár 22748/1987.1. 79 Lásd HERMAN 1958. 118-119. 80 Uo. 134