Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Szívós Erika: Budapest mint képzőművészeti központ a XIX-XX. század fordulóján 115-136

BUDAPEST MINT KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖZPONT A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN akadémizmusával, több új irányzat szemléletét és alkotó módszerét honosította meg hazánkban; mintaadóik között szerepelt a barbizoni iskola, a naturalizmus, valamint az impresszionizmus, különösen annak egyik jellegzetes technikája, a plein air festés. Ezen irányzatok, melyek a francia, illetve európai festészetben egymás utáni szakaszokat képviseltek, a nagybányaiak munkájában egyszerre jelentkeztek, hiszen az új magyar művészetnek komoly lemaradást kellett egy csapásra behoznia. A nagybányai művészek stílusa, amely számos új elemet tartalmazott, ugyanakkor még sokban kötődött a realizmushoz, ideális átmenetet képezett hagyomány és újítás között egy olyan kultúrában, ahol az emberek nagy részének a művészethez való viszonyát óvatos konzervativizmus jellemezte. Annak ellenére, hogy a kilencvenes évek hivatalosan preferált művészei eleinte megpróbálták megakadályozni a nagybányai iskola érvényesülését, a nagybányaiak első csoportos kiállítását a kritika és a közönség egyaránt kedvezően fogadta. Ez a tény egyszerre jelezte, hogy a közönség már bizonyos fokig képes az új befogadására, de egyszersmind azt is kifejezte, hogy a nagybányaiak újító merészsége nem lépte még túl a korabeli közönség tűréshatárát.

47 Ez a tűréshatár azonban változóban volt, és azok az újabb irányzatok, melyek a nagybányaiak által előkészített terepen a századforduló éveiben megjelentek, már mind megtalálták a maguk közönségét. (Korábban szó volt már arról, hogy az 1890es évek vége és az első világháború közti két évtizedben, milyen sokféle művészeti felfogás létezett egymással egy időben Magyarországon). Aminek az is feltétele volt, hogy megsokasodtak mindazon fórumok, melyek a művészetet a közönséghez közvetítették. Közvetítők és művészek: kapcsolatok, érdekszövetségek A művészettel kapcsolatos attitűd átalakításában rendkívül fontos szerepe volt a művészettel foglalkozó sajtónak. Az akkori közvélemény elsősorban a lapokból tájékozódott; a bennük megjelenő kiállítás kritikák, ismertetések számítottak a legtöbbet. Az első olyan művészeti lap, amely már nem csak a szakmához, hanem a nagyközönséghez is szólt, a Művészet volt, melyet Lyka Károly szerkesztett 1901-től. Már elődje, a Képzőművészeti Társulat hivatalos lapjaként megjelenő Műcsarnok is azzal az igénnyel lépett fel, hogy a művészet ügyeivel kapcsolatos különféle nézetek megvitatásának fóruma legyen; még inkább igaz a Művészetre, hogy nyitva állt mindenféle vélemény iránt. Ez elsősorban Lyka szerkesztői felfogásából következett, aki fontosnak tartotta, hogy a már beérkezett, tekintélyes kritikusok mellett (pl. Alexander Bernát, Gerő Ödön vagy jómaga) olyan, a modernizmusnak elkötelezett fiatalok is publikáljanak a lapban, mint Fülep Lajos vagy Bölöni György.

48 Részben ennek volt köszönhető, hogy a Művészet a kor legkomolyabb művészeti szaklapjává vált. „Tekintélyét, súlyát egyetlen más folyóirat sem közelítette meg - többnyire színvonalát sem" - írta róla Tímár Árpád.

49 47 A nagybányaiak előkészítő szerepére utal pl. LYKA Károly: Vándorlásaim a művészet körül. Budapest 1970.286. 48 Magyar Művészet 1890-1919. 180. 49 Uo. 127