Tanulmányok Budapest Múltjából 32. (2005)

Szívós Erika: Budapest mint képzőművészeti központ a XIX-XX. század fordulóján 115-136

BUDAPEST MINT KÉPZŐMŰVÉSZETI KÖZPONT A XIX-XX. SZÁZAD FORDULÓJÁN nyezetének az átalakulása, a civil közönség érdeklődésének, igényeinek a növekedése is. Elsőként a közönség attitűdjének a változásáról kell szót ejteni, majd azokról a közvetítőkről szólok, akik a közönség és a hivatalos körök ízlését, művészethez való viszonyát befolyásolták. Változások a közízlésben Hogyan változtak a művészettel szembeni elvárások a XIX. század végén? A képzőművészet nemzeti szerepvállalása fontos vezérmotívum volt a kor művészeti életében. Emellett a képzőművészet számos más funkciót is betöltött; a századforduló éveiben már egyfajta kettészakadásról is beszélhetünk, hiszen a kor áramlataival lépést tartó új művészet gyakran került szembe a hivatalosan támogatott „nemzeti" felfogással.

40 A közízlés átalakulása lassan következett be. A publikum igényei a XIX. század utolsó harmadában nem mondhatók túlságosan magasnak, ami az iskolákban folyó rajzoktatás kezdetleges volta, a vizuális nevelés szinte teljes hiánya mellett nem is igazán meglepő (a kor művészetpolitikusai nem véletlenül szorgalmazták a művészeti nevelés bevezetését a középiskolákban, és bátorították a gimnáziumi tanárokat arra, hogy diákjaikkal látogassák a kiállításokat)

41

. A dzsentri nem mutatott túlságosan nagy érdeklődést a képzőművészet iránt; a korabeli polgárságnak pedig nem alakult ki igazán a saját kultúrája, és inkább a dzsentri értékrendhez igazodott. Kortársak (pl. Lyka Károly, művészeti író) ecsetelik azt a jelenséget, hogy a korszak gazdasági konjunktúrájában anyagilag gyarapodó, vagyonosodó polgárság sokkal inkább vonzódott a könnyedebb fajta szórakozáshoz, a művészetben pedig a mutatós, de mélyebb mondanivaló nélküli alkotásokhoz.

42 A közízlés a XIX. század végétől kezdett fokozatosan átalakulni. Egy olyan közönségréteg jelent meg ekkor, melyet műveltsége, életformája már képessé tett a frissebb szellemű, modernebb művészeti irányzatok befogadására. A közönség fogékonyságának a változását a társadalom belső átalakulására lehet visszavezetni. A századfordulón kitermelődött az a vagyonos polgári réteg, amely vagyonát már nem megteremteni, de konszolidálni kívánta; e réteg tagjai szívesen áldoztak tehát a kultúrára, részben azért is, mert már rendelkeztek a művészet méltánylásához szükséges műveltséggel. Különösen igaz ez a századfordulón felnövő fiatalabb generációra, akik társadalmi rangjához már hozzátartozott a művészetek kultiválása. Közülük került ki a századelő számos mecénása és gyűjtője.

43 A nagypolgári - és részben már középpolgári - gyűjtők, vásárlók megjelenése azt jelenti, hogy nem függtek már a 40 SÁRMÁNY-PARSONS 1997. 34-37; NÉMETH 1997. 27-29. 41 Lásd pl. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter már idézett intézkedéseit. Műcsarnok 1898. 135-136. ' 42 LYKA 1982. 7-9. 43 Közülük a legjelentősebb gyűjtemények birtokosai: Nemes Marcell, Hatvány Ferenc és Herczog Mór. A polgári műgyűjtésnek ezt a korszakát is tárgyalja MRAVIK 2001. 156-190; áttekintést ad továbbá: Válogatás 1981. 125