Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - Horváth J. András: Nézetek és törekvések a budai várospolitikában 1867 és 1873 között 289-332

HORVÁTH J. ANDRÁS A városi hatóságok, ekkoriban amennyire csak lehetett igyekeztek szűk keretek között tartani a hatósági szegénypolitikát, s rendészeti, illetve magán- vagy társadalmi ügyként kezelték azt.

156 Beszédesek a számok e tekintetben, hiszen Pesten 3,3, Budán pedig 1,9 %-át fordították a városok 1869-ben szegényügyi kiadásokra.

157 A százalékok mögé pillantva, az egyes kiadási tételeket közelebbről vizsgálva azonban nem téveszthetjük szem elől azt a körülményt sem, hogy Pesten a feladatkört Budánál intézményesültebb formában és szervezettebb keretek között végezték. A jobb parti városban viszont a csekély összegeket csaknem teljes egészében az eseti segélyezés keretei között adták ki. E tény a talán valamivel archaikusabb, paternalisztikusabb társadalmi viszonyokkal, az itt tán szorosabb családi-rokonsági kötelékek megtartó erejével magyarázható. A lakossággal való hatósági érintkezés szélsőséges esetei A személyes ismertségből fakadó patriarchális kedélyesség valójában azonban ekkor már csak ritkán mérsékli a bürokratikus megnyilvánulások ridegségét, amelyek - szélsőséges hivatali kihágásként - akár a tettlegességig is fajulhattak. Knezevics Ottmár tabáni albírósági jegyző ellen is elsősorban azért indult fegyelmi vizsgálat 1868-ban, mert ittas állapotban bottal megütötte Weisz Károly nyugalmazott „cs. k. tisztviselőt"; s ámbátor a derék Bach-huszár megbocsátott néki, a hatóságnak kapóra jött az ügy, hogy eljárhasson az egyébként is hanyag tisztviselővel szemben.

158 A városi hatóság és az ügyfelek viszonyában némelykor a tettlegességig fajuló ellentétek mögött politikai-etnikai konfliktusok is meghúzódtak. Ezt példázza a néhány évvel korábban megesett, ám 1868-ig tartó, szintén a tabáni albíróságon előfordult másik ügy is. Ebben a - később egyébként az egyesített fővárosi közgyűlésbe is beválasztott - szerb származású, szintúgy svarcgelb érzületű albírósági esküdt, Osztoits Miklós náspángolta el Czékus János budai polgárt. Az eredeti jegyzőkönyvi szöveg tartalma, fordulatai, nyelvi fogyatékosságai, egyszersmind plaszticitása a maga elevenségében tárja elénk a korabeli társadalmipolitikai helyzet egész bonyolult „kisvilágát". Ezért tárgyunk szempontjából sem érdektelen talán szemügyre venni az elkövető vallomását az 1865. július 16-án történt abúzusról, behatóbb elemzés mellőzésével, csupán betűhív átírásban rekesztve ide azt: „Czekus Polgár urat (mert valóban szégyen ilyennel Polgárnak lenni [ti.'hogy ilyesvalaki polgárjoggal rendelkezzék']) látom, a ki azon goromba kijelentéssel toppantott be, 'adjatok az árnyékszéki kulcsot hogy szarjak ide egyet néktek', amint a ... biztos átadta néki, már újra kiáltott 'nem kell, már most a nadrágomba szartam, és most tisztítsatok meg, én félém fordul, 'ez az orosz fekete-sárga kutya', mert mind annyiszor amikor velem találkozik, íIlyképp fogadott, 'arra jó, mert nagyon csodálom, hogy az ilyen fekete-sárga embert már régóta fel nem akasztották', arra azután a bepisztkolt gatyáját az őrszoba közepire dobta és egész meztelenül járkált"; a biztos erre azt kérdezte: „miért támad már engem Isten tudja hányadszor illyen ZIMMERMANN 1997. 102. skk. p.; KŐRÖSY 1905. Buda szabad kir. főváros közköltség előirányzata 187l-re. Buda. É. n. BFLIV.1105. 168/1868. (augusztus 3.) kgy. sz. 322