Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

RÉGÉSZETI ÉS RESTAURÁLÁSI ELŐZETES JELENTÉSEK - B. Perjés Judit - B. Kozocsa Ildikó: Egy török kori amulett restaurálása 263-269

B. PERJÉS JUDIT - B. KOZOCSA ILDIKÓ Restaurálás után a kézirat a további károsodás veszélye nélkül olvasható, kutatható és megfelelő környezetben kiállítható. 12 A hatszögletű, sérült, fém tok 13 kúpos végződéseinek egyikét talán össze­forrasztották a hosszúkás alakú testtel, majd belehelyezték a textilbe burkolt papírtekercset. A másik végénél még egy vékony ezüst lemezt is behajlítottak a tokba a jobb záródás biztosítására. A külön álló töredéken maradt meg két kis fülecske, amely a nyakba akasztását tette lehetővé. A hiányzó harmadik fület pótolni kellett. A tok felszínét szürkés-zöldes korrózió réteg borította. A mechanikus tisztítás során is megmaradt ez a színösszetétel, amely ónozott bronzra utal. A töredékek helyre ragasztása és a hiány pótlása oxid festékkel színezett epoxi gyantával történt. 14 A vászon darabka, 15 amely a tok sérülése következtében erősen bepiszkolódott, a tok korróziója is szennyezte, széleit - a papírtekercs szélén is tapasztalt - kis fekete göbös maradványok csúfították. Vizesen kellett tisztítanunk ahhoz, hogy a földes szennyeződést eltávolítsuk belőle. Kezdeti szakasza igen töredékes, hiányos volt. Az egybefüggő, nagyobbik darab közepén három betű (?) nyomai maradtak meg. A tisztítás megkezdése előtt ezeket levédtük, nehogy a tisztítás során eltűnjenek. 16 A tisztítás és az üveglapon, szobahőmérsékleten való szárítás után a darabokat kreplin alátámasztással, varrókonzerválással egymás mellé rögzítettük. A tok, a textília, a papírtekercs ma már alig sejtetik a fantasztikus látványt és azt az érzést, amelyet e leletegyüttes megmentésének lehetősége váltott ki a helyreállítását végző restaurátorokból. 17 Hasonló darabok ismertek a Szent István Király Múzeum állandó régészeti kiállításából és az egri Dobó István Múzeumból, s e három darab összehasonlító vizsgálata pontosíthatná eddigi feltételezéseinket. 12 Maximális világítási érték: 60 lux; környezeti hőmérséklet: 20 °C; RH 50%. A fém anyagának műszeres vizsgálatára ez idáig nem került sor. 14 Uverapid két komponensű, 20 perces epoxi műgyanta ragasztó. 15 Mérete: 220 mmx40 mm; enyhén Z sodratú lencérna; szövetsűrűség: 17-19/15-16 cm 2 . 16 A levédés ecsetes ráírassál, Regnal /Polivinil-butiro-acetál/ 3%-os alkoholos oldatával történt. A papírtekercset B.Kozocsa Ildikó, a tokot és a textilt B. Perjés Judit restaurálta. 268

Next

/
Thumbnails
Contents