Tanulmányok Budapest Múltjából 31. (2003)

A MÚLT RÉTEGEI - A SZENT GYÖRGY TÉR TÖRTÉNETE - Végh András: Középkori városnegyed a királyi palota előterében : a budavári Szent György tér és környezetének története a középkorban 7-42

KÖZÉPKORI VÁROSNEGYED A KIRÁLYI PALOTA ELŐTERÉBEN házról esett szó. 30 Az is kiderült, hogy Lajos király ezt a házat pontosan nem ismert időpontban, valamikor 1369 után megvásárolta 300 Ft-ért Ugali Pál örököseitől és a ferences kolostornak adta. 31 Ez a szűkszavú utalás értesít bennünket tehát arról, hogy Nagy Lajos az 1370-es években házadománnyal segítette a ferences kolostor bővítését. Összefoglalva tehát az elmondottakat, először is azt kell megállapítanunk, hogy a déli városrész történetéről meglehetősen kevés írott forrással rendelkezünk. Az alapítás utáni időkből ismerjük a ferences kolostort, Majs nádorispán házát, amely hamarosan ferences harmadrendű beginakolosorrá vált, továbbá Werner rektor palotáját a Szent János-kapu mellett. Nem tudjuk kik lakták a rector és a kolostor közötti részt; s a kolostortól délre eső területről sincs semmiféle információnk. Ennyi adat alapján tehát erősen megalapozatlannak vélhetjük azt a feltevést, amely a területre valamilyen különleges, udvari jelleget rekonstruált. 32 A XIV. századból csak Ugali Pál bán és szomszédai ismertek a ferences kolostor déli oldalán és a Werner 30 1385. II.3./1386. V. 22. -BTOE III. 22.sz.; 1386 X.7./1390. VII. 31. - BTOE III. 32.sz. 31 Ugali Pál leánya, Orsolya atyjától reászállt budai és fehérvári házbirtokát 1369-ben férjének, Nezdei Besenyő Mátyásnak adta. Ez az adomány azonban, úgy látszik a rokonok beleegyezése nélkül történt, mert egy 1385-ből származó iratban Besenyő Mátyás és Ugali Pál egyéb leszármazottai között az országbíró előtt folyó perről olvashatunk. A felek a budai káptalan előtt végül is kiegyeztek, amelynek során Besenyő Mátyás megtarthatta a fehérvári házat, de kénytelen volt átadni egy visegrádi házat és megfizetni azt a 300 Ft-ot - néhai felesége budai házának vételárát -, amelyet még felesége Lajos királytól kapott. A király ezt a házat a ferenceseknek adományozta. (Források ld. 30. jegyzet.) 32 Zolnay László egyik korai elképzelése szerint Buda város falai megépülésük idején még a mai Szent György téren záródtak volna le, ettől délre már csak suburbium, külvárosias település létezett.(ZOLNAY 1959/1960.) Ezzel az érvvel Zolnay László a XIII. századi déli királyi szálláshely létét tagadó véleményét szerette volna megtámogatni. Térképpel is alátámasztott ötlete több történész számára tetszetősnek bizonyult, és ezzel máig ható súlyos tévedésnek vetette meg az alapját. Fügedi Erik a Dísz tér déli végén a dél felől beérkező útvonalak csomópontjára figyelt fel, amely városkapuk előtt szokott létrejönni, majd felvetette a város és a déli királyi palota közötti senkiföldje lehetőségét, ahol az országos vásárt meg lehetett tartani. (FÜGEDI 1964.) Fügedi elmélete a ferences kolostor előtti vásártérről a várfalak ismeretében tévesnek tartható, hiszen ő is elismerte, hogy a vásárt a castrum-on kívül tartották. Zolnay később az általa kiásott Árpád-kori városfal ismeretében megváltoztatta véleményét, Györffy György azonban felhasználta Fügedi érveit, Zolnay városfalról alkotott korai elképzeléseit, valamint a déli palota mellett bizonyítók adatait - bár a déli palota létét elvetette. Nála a terület mint udvari negyed szerepel, sőt a Szent György tértől délre, a régészeti adatok meglehetősen önkényes értelmezésével egy szolgáló negyedet rekonstruált. (GYÖRFFY 1973. 304-306.p.; GYÖRFFY 1998. 148-151.p.) Ezzel szemben ma már tudjuk, hogy a város falai egységesen övezték a mai Szent György tértől mind a délre, mind az északra eső területet, keresztirányú lezárás nem létezett. Udvari negyed feltételezése a rendelkezésünkre álló meglehetősen szerény forrásadottságok mellett igen merész következtetés. Mindösszesen két háztulajdonos ismert, közülük - megítélésünk szerint - Werner rector háza helyének kiválasztását a kapu és a főtér közelsége motiválhatta, míg Majs nádorét talán a ferencesek közelsége. 17

Next

/
Thumbnails
Contents