Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás
Sipos András: Városi agglomerációk és közigazgatási határok Közép-Európában, 1850-1950 : Nagy-Bécs és Nagy-Berlin kialakulása 49-91
Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. Áttekintésünk végére érve leszögezhető, hogy a határok kiterjesztése, mint a városfejlődés fontos tényezője, tömegessé válásának három alapvető feltétele - az agglomerációk kialakulása, a városigazgatási bürokrácia szerepe, valamint a modern várostervezés megjelenése - a fővárosok esetében kevésnek bizonyult. A városfejlődés területi kérdéseire itt olyan mértékben fonódtak rá az országos politika erőviszonyai és megfontolásai, hogy régóta „megérett" döntéseket is csak kivételes politikai pillanatokban lehetett meghozni. Ha ezeket a pillanatokat bármilyen, akár esetlegesnek tűnő tényezők miatt elmulasztották (a helyzet félreismerése, személyi feltételek hiánya stb.), az évtizedekre elodázhatta a további előrelépést. A nagyvárosok persze a „tarthatatlannak" minősített állapotok között is éltek és működtek. Ez a tény arra hívja fel a figyelmet, hogy a közigazgatási egyesítés, a bekebelezés távolról sem olyan szükségszerű és kézenfekvő válasz város és környéke összefonódására, mint amilyennek azt a fentebb áttekintett korszakban a szakemberek és a döntéshozók többnyire vélték. Általában csak félmegoldásnak, kompromisszumnak tartották az olyan típusú integrációt, ami a környékbeli települések számára is megőrzi az önkormányzat lehetőségét (pl. a célszövetség Berlinben vagy Karl Renner terve Bécs Tartományról). Az a felfogás uralkodott, hogy a közigazgatásnak a határok kiterjesztése által a gazdaság térbeli szerkezetéhez kell igazodnia, a „gazdasági egységgé" összenövő településhalmaz „természetszerűen" igényli a tervezés és az igazgatás egy kézbe kerülését. A gazdaságfejlődés központi élménye pedig a nagyüzem uralkodóvá válása és a racionalizálás volt. Közép-Európában, ahol szinte „természetesnek" tekintették az állam kitüntetett szerepét és felelősségét, ez maga után vonta annak a nézetnek a dominanciáj át, miszerint - ennek megfelelően - a közigazgatásban is a racionalizálás és az üzemszerű, hatékony működés a kor legfőbb parancsa. Ehhez a gondolathoz a két világháború között különös hangsúllyal járult az állam szociális felelősségének hangsúlyozása, ami az ellátás és gondoskodás területi különbségeinek kiegyenlítését is feladatul szabja: tűrhetetlen, hogy egyazon gazdasági térben élők infrastrukturális és szociális ellátottsága annyira különböző legyen. 60 Ehhez képest háttérbe szorultak az olyan megfontolások, mint a közügyek átláthatósága az egyes polgár számára, részvételi lehetősége a lakókörnyezete sorsát befolyásoló döntésekben és mindennek nélkülözhetetlen ösztönzőjeként a helyi identitás, a lokális kötődés ápolása, az ebből származó erőforrások. A tanulmány megirását támogatta az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíj. A bécsi anyaggyűjtést a Collegium Hungaricum/Bécsi Magyar Történeti Intézet ösztöndíja tette lehetővé, amiért ez úton is köszönetet mondok. 60 NOLTE1988. 30-34. p. 86
