Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás
Sipos András: Városi agglomerációk és közigazgatási határok Közép-Európában, 1850-1950 : Nagy-Bécs és Nagy-Berlin kialakulása 49-91
Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. ros koncepcióját egyértelműen elvető Centrumpárt és a tőle jobbra elhelyezkedő polgári pártok 167 szavazattal rendelkeztek. E két tábor ellentétei áthidalhatatlanok voltak a kérdésben. így az, hogy sikerül-e valamiféle kompromisszumos megoldás mellett többséget teremteni, döntően a polgári demokrata Német Demokrata Párt állásfoglalásán múlt, amely maga is megosztott volt a kérdést illetően. Elhúzódó és bonyolult tárgyalások során olyan kompromisszum született, amelynek létrejöttében ez esetben is meghatározó szerepet játszott néhány, az adott politikai erőviszonyokat találékonyan kihasználó hivatásos várospolitikus. A tárgyalások motorja Adolf Wermuth berlini polgármester volt, aki a szociáldemokraták által képviselt egységes város keretében látta biztosítottnak Berlin jövőjét. A másik oldalon elsősorban Dominicus schönebergi polgármester dolgozott szívósan a kompromisszumon, megengedhetetlennek tartván a történelmi alkalom elmulasztását. A kerületek jogainak kibővítése fejében a Demokrata Párt egy részével is elfogadtatta az egységes város elvét. Ennek köszönhetően a tartománygyűlés 1920. április 27-i végszavazásán a kompromisszumos törvényjavaslat 165:148 arányban úgy ment keresztül, hogy a legnagyobb polgári párt, a Centrum képviselői nem vettek részt a szavazásban, a demokratáknál pedig szinte kiegyenlített erőviszonyok voltak a törvény támogatói és ellenzői között. A „decentralizált egységes város"-ként jellemezhető megoldásban valószínűleg abban az utolsó történelmi pillanatban tudtak a felek megegyezni, amikor még biztosítható volt a teljes szociáldemokrata tábor felsorakoztatása a kompromisszum mögé. A polgári demokrácia alapján álló „többségi" szociáldemokraták mellett a javaslatot a radikálisabb Független Szociáldemokrata Párt is megszavazta. A júniusban tartott választásokon ez a párt jelentősen megerősödött a „többségiek" rovására, és ezzel együtt még tovább tolódott balra. Az év végén bekövetkezett e párt kettészakadása, majd balszárnyának egyesülése a kommunista párttal. A júniusi választásokat követő helyzetben már valószínűtlennek tűnt, hogy a függetlenek többsége hajlamos annyi engedményre a demokraták igényeivel szemben, ami a törvényjavaslat melletti összefogást lehetővé tette volna. Ezzel kialakultak a német főváros végleges közigazgatási határai. 880 km 2 területével és 3,8 milliós lakosságával - akiknek közel fele az újonnan bekebelezett településeken lakott - Berlin New York és London után a világ harmadik legnagyobb városa lett. Az új metropolisz 8 város, 59 község és 27 uradalmi körzet egyesítésével jött létre, melyeket 20 közigazgatási kerületbe olvasztottak össze. Ezeknek a jogállása lehetővé tette a helyi társadalmi-politikai tényezők érdemi beleszólását a városrész ügyeibe anélkül, hogy áttörte volna az egységes város elvét. Nagy-Berlin létrejötte tehát, miközben visszatekintve a németországi forradalom logikus következményének tűnik, valójában csak egy adott politikai pillanatban elérhető, számos véletlenszerű tényezőn múló kompromisszum eredménye volt. 47 80
