Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Keresztély Krisztina: Elővárosok Párizsban és Budapesten, 1850-1950 27-48

Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. lepültek az elővárosokba. 1867-74 között Párizs vízellátását szolgálandó épült fel a déli elővárosok városképét máig meghatározó akvaduk. A párizsi elővárosok magasabb urbanizáltsági fokát nemcsak Budapest „fáziskésése", de a francia fővárosban tapasztalt nagyobb laksűrüség és tömörebb beépítettség is magyarázza. A párizsi külvárosok ezért jóval sokszínűbbek voltak, több funkciót láttak el, és többféleképpen kapcsolódtak a fővároshoz, mint Budapest elővárosai. Az elővárosok növekedésével kapcsolatos várospolitikai, városrendezési problémák Párizsban sokkal közelebb álltak a közigazgatási határokon belül elhelyezkedő város gondjaihoz, mint Budapest esetében. Az elővárosok pozíciója Budapesten és Párizsban közigazgatási helyzetük tekintetében is alapvetően különbözött. Budapest székesfőváros, mint önálló törvényhatóság, a vármegyékkel azonos szintű jogokkal rendelkezett, politikai és közigazgatási szempontból teljesen különálló egységet képezett az országban. Az elővárosok Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye fennhatósága alá tartoztak. Budapest környékének kérdésében tehát már a kezdetekkor a város és az elővárosok teljes különállása, a közigazgatási kapcsolatok hiánya jelentette a legnagyobb nehézséget. Franciaországban az állami közigazgatás alapját 1790 óta a megyék képezték. 1800-ban Napóleon vezette be a megyei elöljáróság (prefektus) intézményét. Az elöljáró a megyében az állam képviselője, egyben a végrehajtó hatalom birtokosa volt. Párizs városa Szajna megyéhez tartozott, amely a fővároson kívül még két kerületet foglalt magában: Saint-Denis-t és Sceaux-t. Párizs tehát nem képezett önálló városi önkormányzatot: bár 1834-től saját városi tanáccsal rendelkezett, polgármestert csak az 1789-es és az 1848-as forradalom idején választottak. Ez a korlátozott önállóság, az állandó és önálló polgármester hiánya egyedül a fővárosra voltjellemző az országban, ami a központi hatalomnak a forradalmak és politikai megmozdulások legfőbb centrumát képező város iránti „gyanakvását" tükrözte. Párizs működése a Szajna megyei prefektus és a Szajna megyei rendőrkapitányság kettős fennhatósága és irányítása alá tartozott, csakúgy, mint a másik két kerület esetében, ahol azonban az egyes települések -1884-től - saját választott testülettel és polgármesterrel rendelkeztek. A párizsi városi tanács által hozott döntések (pl. a helyi adókra vonatkozóan) csak a végrehajtó hatalmat gyakorló elöljáró jóváhagyásával váltak érvényessé. (Párizs csak 1975-ben vált önálló önkormányzattá és megyei rangú várossá.) A francia közigazgatási rendszerre máig jellemző centralizáció az oka, hogy Párizs esetében a város és az elővárosok közigazgatási különállása sohasem jelentkezett olyan erőteljes problémaként, mint Budapesten. Másképpen fogalmazva: az elővárosokkal kapcsolatos problémák Párizsban nem elsősorban közigazgatási síkon jelentkeztek. (3. térkép) A városi közigazgatástól különálló, kifejezetten városrendezési feladattal létrejött szerv, mint a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, Párizsban nem létezett, a városrendezéssel kapcsolatos pénzügyi és egyéb döntések Szajna megye elöljárója kezében össz36