Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás
Pándy Tamás: Nagy-Budapest egy kistelepülés kisemberének szemével : Pestszentimre a Városban 273-287
Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. A munkástelepülésen a baloldali mozgalmak is aktívan munkálkodnak, országos kommunista földalatti szervezetet derítenek fel a nyomozók Pestszentimrén. Ugyancsak a csendőrség közbeavatkozásával számolják fel a nyilaskeresztes párt első alakulását. A klasszikus szociáldemokrata településen mégis a kormánypárt nyeri a választásokat, bizonyítva a középosztály, a tényleges polgárság megerősödését, illetve a munkások polgárosodását, felemelkedését. Béke honol Pestszentimre minden korosztálya, rétege között. Az egymásrautaltság, a szegénység megsokszorozza az erőket, messze a település ereje felett teljesítenek a lakók, hisz nekik lesz szebb, jobb, kényelmesebb otthonuk, pátriájuk. Rendezett - fákkal, bokrokkal szegélyezett - utcák, tetszetős porták, ápolt kertek csábítják a pesti polgárt az idetelepülésre. A csábító hatásra 1941-ben már 12 057 lakost regisztrálnak, 11 1944-ben 16 000 főt. A gyümölcsfás, szőlőtőkés kertváros nehezen birkózik Budapest szemetjével, a Cséry-telep szagával, patkányaival, bacilusaival, de semmit sem tehetnek: a terület Pestszentlőrincé és a főváros kezelésében van. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy a szegénység ebben az időben is kiküldi a bányába a követeit, sok pestszentimrei guberál értékek után, létfenntartásáért. A község nagy munkanélküliségére jellemző, hogy minden évben ő kapja Pest megye legmagasabb ínségalap-összegét. Sok mindent nem sikerül megvalósítani, terv marad a vezetékes víz, a csatorna, a több burkolt út, az óvodai, iskolai zsúfoltság megszüntetése, a színvonalasabb orvosi ellátás, a közlekedés kiteljesítése, a községháza további bővítése, vagy új hivatal építése, városközpont kialakítása. A villamossín Pestszentimrére vezetése másoktól függ, ezért álom marad. A várossá nyilvánítás igénye is felmerül, de a bombázások és a község teljes kitelepítése árnyékában mindez ábrándnak tetszik. A bombázó repülőgépek, a frontvonalak és a hadseregek átvonulásai után visszatelepültek csak aláaknázott, romos házakat, bombatölcséres telkeket, utcákat találnak. Felrobbantott templomok téglahalmai árulkodnak a németek „haditetteiről", a halott katonák között macskák, kutyák kóborolnak. Német aknák szedik a béke első áldozatait, de megindul a nagybetűs ÉLET. Ismét az összefogás lesz a meghatározó, a lakóhely újjáépítése minden ellentétet félretesz. A zsidó munkaszolgálatosokat, helyi lakosokat lemészárló nyilasok kivételével két embert nem igazol a nagyközség kommunista vezetése. A nyilas főjegyzőt és az iskolaigazgatót, aki a leventéket átengedte a nyilasoknak, a népharag elkergeti. 12 Különösebb zökkenők nélkül zajlik le az 1945-ös rendszerváltás Pestszentimrén. Az MKP-s vezetők mindegyike itt lakott már a '10-es években is, együtt élték meg a 11 NÉPSZÁMLÁLÁS 1941. 120. p. 12 Pestszentimrei Hiradó újság. 1945. május. 1. 2. p. 278