Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás
Perger Éva: Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái 177-200
Perger Éva Nagy-Budapest közigazgatás-szervezési dilemmái stb.) racionális ellátása a gazdaságossági követelmények, illetve a már kiépült intézményi- és infrastruktúrahálózat függvényében különböző - a legkülönfélébb módon kirajzolódó - településcsoportok együttműködését feltételezi. Nem csupán a valós térszerkezet tükrözi a térség többsíkú tagozódását, hanem az alulról építkező önkormányzati együttműködések is. A térségben eddig megalakult és működő önkormányzati szövetségek és társulások a valós térszerkezet, illetve az egyes feladatok mentén szerveződtek. A „gyűrűs" tagozódást követte például a Külső Kerületek Szövetsége, a rövid ideig működő Agglomerációs Települések Önkormányzati Szövetsége. A „sávos" tagozódás leképezését jelentette például a Csepel-szigeti Önkormányzatok Szövetsége, illetve ily módon kapcsolták össze a külső kerületeket és az agglomerációs településeket a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanács létrehozása nyomán kialakított agglomerációs kistérségi társulások. Az egyéb társulások speciális feladatok ellátására, az adott feladathoz illeszkedő területi struktúrában szerveződtek (pl. közműfejlesztésekre létrejött társulások, területfejlesztési kistérségi társulások, intézményműködtető társulások stb.). A fent leírt bonyolult szerkezet miatt újabb általános funkciójú közigazgatási szint (pl. egy sokfunkciós agglomerációs, vagy régiós önkormányzat) létrehozása a budapesti agglomeráció szintjén nem tűnik célszerűnek. Miután a különböző feladatok, funkciók különböző szintű, illetve különböző területegységeket lefedő koordinációt követelnének meg, szinte teljességgel kizárt, hogy egy általános — nagy területet lefedő— közigazgatási szint rugalmasan alkalmazkodjon a feladatok heterogenitásához. Annak sincs sok értelme, hogy újrarajzoljuk a térség közigazgatási határait (pl. újabb területeket csatoljunk a fővároshoz, vagy szűkítsük a város közigazgatási határát), hiszen a reálfolyamatok által körvonalazódó határok rendkívül gyorsan változnak. A cél inkább az lehetne, hogy enyhítsük a közigazgatási szintek és határok mai merevségét, lehetőséget teremtsünk a területi érdekharmonizációra, az adott funkcióhoz legjobban illeszkedő együttműködési formák kialakítására. A nyugati országok tapasztalatai számos erre alkalmas közigazgatási megoldást kínálnak. Ilyenek például a különböző önkormányzati társulások, az állami-önkormányzati kevert szervezetek, illetve a speciális funkcióra létrehozott igazgatási szervezetek. Nem csupán a gyorsan változó és bonyolult térszerkezet miatt nem ajánlott centralizációs vagy bürokratikus megoldásokat alkalmazni, hanem a magyar politikai és önkormányzati hagyományok, valamint történeti okok miatt sem. Ez nem jelenti azt, hogy nem kell központilag beavatkozni a fővárosi agglomeráció közigazgatási rendszerébe. E beavatkozás azonban csak arra korlátozódhat, hogy intézményi kereteket teremtsen az érdekharmonizációnak, erősítse azokat a folyamatokat, melyek egy ideális modell felé mutatnak, gyengítse azokat a szereplőket, akik akadályozzák ezeket a folyamatokat. Ennek az átalakításnak ki kell terjednie mind a város belső közigazgatási szerkezetére, mind az agglomerációs térségre. 193
