Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás
Fabó Beáta: A külső kerületek Nagy-Budapest városépítési elképzeléseiben 153-176
Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. 7. óéra 1968-1972 között elindított lakótelep építések biakban is hasonló szerepet szántak. Felújították a Római-fürdőt, s megnyílt az első budapesti camping 1966-ban. Óbuda-belterület rendezésének kérdése az Árpád híd építésének megkezdése óta napirenden volt. A tényleges városrendezési terv 1964-ben készült el, ennek alapján megkezdődött a városrekonstrukció (előtte két jelentősebb lakásépítés történt: Zápor utca (1948-1949) és mellette a kísérleti lakótelep (1959-1961)). Óbuda belső területének túlnyomó részét elbontották. Ez volt az első nagyobb szabású szanálás. A mintegy 12 000 lakásos lakótelep közepén tervezték a közintézményekből álló város172