Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez 121-152

Beluszky Pál Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez A Kőbánya utca Békásmegyeren az 1920-as évek elején FSZEK Budapest Gyűjtemény állandó volt az elmaradás az igényekhez képest, felemások voltak az eredmények (pl. a 400 ezer lakosú „övezetben" nem működött kórház, a dél-pesti elővárosi konglomerátumnak - Pesterzsébet, Csepel, Soroksár, Pestszentlőrinc - nem volt gimnáziuma stb.). Ennek ellenére már az első világháború előtt felvetődött Nagy-Budapest kialakításának gondolata, igénye; a kor neves várospolitikusai, Bárczy István és Harrer Ferenc már 1908-ban a „szomszédos községek" Budapesthez való csatolásáról értekeztek. Az agglomerálódás negyedik szakaszának elején a későbbi Nagy-Budapest területén egyértelmű az agglomerálódás folyamata Újpest, Kispest, Pesterzsébet, Pestszentlőrinc esetében. 1910-ben Újpest lélekszáma meghaladta az 55 ezer, Kispest és Pesterzsébet lélekszáma a 30 ezer főt, Pestszentlőrincé viszont még 10 ezer fő alatt maradt. E települések városszéli telepekként keletkeztek, agrárszerepkörük mindvégig jelentéktelen. Újpest, Kispest, Pesterzsébet egyre inkább ipari külváros jelleget öltöttek, jelentékeny „saját" iparral, növekvő számú ingázó munkássággal. Pestszentlőrinc inkább kertvárosi jellegű település, ekkor még számottevő gyáripar nélkül. Messzemenően átformálódott a korábbi agrártelepülések közül Rákospalota, Csepel, Budafok és Nagytétény. Rákospalota már a szabadságharc előtt vasúti megál135