Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez 121-152

Tanulmányok Budapest Múltjából XXX. Újpest, az Árpád út és az István út sarka az 1910-es években FSZEK Budapest Gyűjtemény Rákoshegy) - továbbra is bizonyos „rezisztenciát" mutatott a fővárosi hatásokkal szemben; Rákoscsaba, Rákosszentmihály népességgyarapodása továbbra is mérsékelt. Az új „honfoglalók" beözönlése hasonló következményekkel járt, mint a századforduló előtt. A különböző telepeken élők, máshonnan jött, sokféle társadalmi csoportot alkotó (alkalmazott, ipari munkás, önálló, nyugdíjas) lakosság természetszerűleg nem alkothatott helyi közösséget, és ez az állapot a betelepülők újabb és újabb hullámai nyomán folytonosan prolongálódott. A helybeli születésűek aránya az első világháború után nem haladta meg a 25%-ot az „új" településeken, elővárosokban (Kispesten 20,5, Pesterzsébeten 24,9, Pestszentlőrincen 17,4% volt 1920-ban). Arányuk a két világháború között még csökkent is (pl. Pestszentlőrincen 1930-ban mindössze 10,2% volt). Budapestről telepedett „ki" az elővárosi övezet lakosságának 23-24%-a. A községek két világháború közötti monográfusa sajnálkozva állapította meg, hogy „...a pestkörnyéki falvakban a lokálpatriotizmus teljes hiányát látjuk". De helytálló az a megállapítása is, miszerint „...városunk az egyéb magyar városokhoz viszonyítva feltűnően kis középosztályt mond magáénak". Ezt igazolják pl. a cselédtartás arányai is (hazánkban ekkor a középosztályhoz való tartozás elengedhetetlen kelléke a házicseléd-tartás); míg 132