Tanulmányok Budapest Múltjából 30. (2002) – Az ötven éves Nagy-Budapest – előzmények és megvalósulás

Beluszky Pál: Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez 121-152

Beluszky Pál Az elővárosok útja Nagy-Budapesthez nem épült helyiérdekű vasúti kapcsolat, igaz, e községek ekkor még meglehetős „rezisztenciát" mutattak a nagyvárosi hatásokkal szemben, így forgalmuk-közlekedésük Budapesttel csekély volt. A HÉV-vonalakat a századforduló éveiben villamosították, rövidült a menetidő, sűrűsödtek - a növekvő igények nyomán - a járatok. Néhány évvel a villamosok budapesti bemutatkozása után már az elővárosokat is bekapcsolták a hálózatba; 1900 és 1907 között Újpestre (2 vonal), Rákospalotára, Kispestre (2 vonal), Erzsébetfalvára (ugyancsak 2 vonal) „ért ki" a villamos. A villamos vonalak építésének - tudatosan - városfejlesztő hatást is szántak; a Kispestre és Erzsébetfalvára kivezetett vonalak nagy „üres" területeket is érintettek, azt remélvén, hogy e területek is hamarosan beépülnek. A századfordulón továbbra is a Pesttől északra fekvő települések és Budapest közötti forgalom volt a legnagyobb mérvű, jelezvén az első nagy „urbanizációs tengely" helyét-irányát. Újpest és Rákospalota felé a két villamosvonalon s a MÁV vonalán napi 800 járatpár szállította az évi mintegy 5 millió utast. Kispest s Pestszentlőrinc HÉV-en, 2 villamos vonalon s a MÁV járatain közlekedhetett a fővárossal; e lehetőségekkel évente három és félmillióan éltek. Erzsébetfalvára 1905-ben vezetik ki a villamos; ezen s a HÉV-en szintén több, mint 3 millióan utaztak évente (1929-ig Csepel csak Erzsébetfalván keresztül közlekedhetett Budapesttel). A többi irányba (Budafok, Szentendre, Rákosszentmihály stb.) vezető vonalakon az évi forgalom ekkor még nem érte el az évi 1 milliót. 1896 és 1913 között az elővárosi forgalom tizenháromszorosára nőtt. Az elővárosi közlekedés kiépülése után nem volt akadálya a napi munkába járásnak, a fővárosi intézmények - pl. iskolák - rendszeres igénybevételének, az elővárosok, elővárosi telepek egymás közti kapcsolatának. Ennek kihatása mind az elővárosok népesedési folyamataiban, mind pedig társadalmunk összetételének alakulásában szinte azonnal jelentkezett. A főváros gyártelepei felé törekvő munkát keresőknek különösen a szegényebb rétegei tömegesen „torlódtak fel" Budapest határainál, telepedtek ott le, s „ingáztak" a fővárosba. De a fővárosi szegénység is tömegesen települt át az elővárosi övezetbe. A gyors és kényelmes közlekedés lehetőségeinek kialakulása után a tisztviselők, alkalmazottak köréből is számosan telepedtek „ki" a kialakuló kertvárosokba (főleg Rákospalotára, Pestlőrincre, később Rákosszentmihályt stb.). így a XX. század elején megváltozott a későbbi Nagy-Budapest területén fekvő elővárosok társadalmának összetétele; míg a XIX. század utolsó negyedében elsősorban a fővárosi piacra termelő kisiparosok, alkalmazottaik, kisvállalkozók, az élelmiszerpiacokra termelők, a vasútvonalak mentén MÁV-alkalmazottak, szegényebb nyugdíjasok alkották az elővárosok, telepek lakosságának zömét, addig a századforduló után a gyáripari munkásság vált meghatározó társadalmi csoporttá a peremközségekben. Közülük a századfordulón mintegy 17 ezren jártak naponta dolgozni a főváros munkahelyeire. (Erzsébetfalva ipari keresőinek kétharmada, Újpest, 129