Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)

A BUDAI KIRÁLYI VÁR ÉS A VÁRNEGYED MINT POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS KORMÁNYZATI KÖZPONT - R. Várkonyi Ágnes: A korona és a budai vár 37-48

R. VÁRKONYI ÁGNES A KORONA ÉSA BUDAI VÁR Szűkös forrásaink szerint egyértelműen bizonyítható, hogy 1541-ben volt a korona utoljára a királyi palotában, s csak hosszú vándorlások után, 1790-ben került vissza Budára. A két évszám között kétszáznegyvenkilenc esztendő telt el, ez idő alatt a megosztottságok évszázadaiból a polgári átalakulás küszöbére érkezett az ország. S bár törvény mondta ki, hogy „a szent korona [...] az ország szívében, Budán őriztessék",

1 ez továbbra is csak jámbor óhajnak bizonyult. 1792-ben ugyan Budán zajlott a koronázás, de a napóleoni háborúk alatt Munkácsig, majd újra menekítették Komáromig a koronát. 1830-ban még mindig Pozsonyban helyezték uralkodói főre. 1848^19 a megpróbáltatások ideje: a koronát és a koronázási ékszereket egy hintóra helyezett vasládában a befejezetlen Lánchídon vitték át nagy üggyel-bajjal, hogy eljuttassák Debrecenbe, azután elásták az orsovai füzesek alatt. Szerencsére 1853 tavaszán egy szemfüles ügynök Londonban, a Trafalgar Square-en a szó szoros értelmében belebotlott valakibe, aki nagyjából tudta, hova rejtették, de csak ősszel értesíthették egy színielőadáson a Burgtheaterban az uralkodót, hogy megtalálták. A vízmarta vasládában gőzhajón utazott a korona Budára s onnan Bécsbe, majd ismét vissza Budára, s csak 1867-től lett állandó helye a befejezetlen királyi várpalotában.

2 Kicsit kiélezetten fogalmazva: a korona és a budai vár közös története a polgári korszakban kezdődik. Minket azonban az addigi út érdekel. Ismeretes, hogy a Mohács óta 1867-ig lezajlott csaknem háromszázötven év különböző politikai megoldások, alternatívák harcának története. Elöljáróban illendő hangsúlyoznom, hogy a korona és a budai vár történetének a Mohács utáni időkben külön-külön nagy tárgyi, politikai, eszmei és erkölcsi problematikája van. Ezek többségéről kiváló és hatalmas szakirodalommal rendelkezünk, viszont a kettő összefüggéséről alig kapunk tájékoztatást. A kérdés az, hogy a megosztottság másfél évszázadában a korona milyen tartalmakat hordozott, s hogy Buda miként tartotta meg a török időkben a királyi Magyarország székvárosának virtuális képzetét. Hogyan őrizte meg azt úgy, hogy az ország fővárosává lett? Melyek a közös súlypontok? Milyen változásokat tartalmaznak? E nagy kérdéskörnek egy rövid és elfelejtett részletében a XVII. század középső harmadában olyan összefüggések tűnnek elő, amelyek reálisan, a források szintjén jelzik a történelmi változatok eddig kevéssé számon tartott lehetőségeit. I. A XVI. század elejére Buda vitathatatlanul az ország székvárosává fejlődött, a koronához főződő középkori történeti képzeteket pedig Werbőczy István úgy foglalta össze, hogy az ország nemeseit nyilvánította a Szent Korona tagjainak.

3 Mohács után azonban mindez megváltozott. A csatavesztett II. Lajos király halála után azonnal nyilvánvaló lett, hogy a magyar korona birtoklása az újkor hajnalát élő Európában hatalmi viszonyokat meghatározó érték. Ismeretes, hogy II. Lajos király koronáit, a cseh és a magyar koronát Zsigmond lengyel király is szerette volna megszerezni. V. Károly császár öccsét, Ferdinándot (az akkor már megválasztott magyar királyt) 1527 tavaszán, az olmützi tanácskozás előtt figyelmeztette: semmi áron ne fogjon fegyvert János ellen, „csak a korona maradjon Önnél". I. Ferenc a fontenebleau-i szövetséget a Szent Koronával legitimált János királlyal kötötte meg.

4 Szulejmán véleménye a szultáni naplóban olvasható: „A magyaroknál az a szokás, hogy aki ezt a koronát hatalmába keríti és fejére teszi, az lesz a király".

5 37