Tanulmányok Budapest Múltjából 29. (2001)

A BUDAI KIRÁLYI VÁR ÉS A VÁRNEGYED MINT POLITIKAI, GAZDASÁGI ÉS KORMÁNYZATI KÖZPONT - Ujváry Gábor: A budai királyi palota a "neobarokk társadalomban" : a palota és a nagypolitika a két világháború között 105-124

45. UNGVÁRY, 1998,200-201. 46. KARSAI-KARSAI, 1988,13-14. 47. ZOLNAY, 1986,437. 48. Ennek tömör és kiváló leírását lásd: BODOR, 1992. A szerző szerint az ötvenes-hatvanas években a két világháború között még „végigjárható termek formáját a purista és ideológiai indulattól telített tervezők és beruházók megváltoztatták - így gyakorlatilag a volt tróntermen kívül nincs egy eredeti belső tér, sőt berendezési tárgy sem. A palota számtalan értéke közül először is megszüntették a Dunára néző, egybe nyitható, 304 méter hosszú teremsort, ami a kontinens második leghosszabb palota-enteriőrje volt. [...] A valaha gazdagon berendezett termeket rossz utánzatnak tartották: az eklektika és a neoreneszánsz s általában minden más neostílus mélyen megvetett irányzatnak minősült a műemlékvédők között. A palota reprezentációs termei pedig európai rangúak voltak. [...] Hatalmas vesztesége kultúránknak, hogy a palota helyreállításakor elsősorban rosszízű ideológiai szempontok döntöttek az építésről vagy a bontásról. Eredetileg több, nagy részben megmaradt termet akartak megőrizni, így például a mai Széchényi Könyvtár tömbjében lévő díszlépcsőházat, Fadrusz János ,4f/a.sz-szobraival. A gyönyörű kétkaros lépcső könnyen helyreállítható lett volna. De elbontották a Habsburg-termet és a szent jobb valahai őrzőhelyéül szolgáló kevéssé sérült Zsigmond-kápolnát, amit még a Hillebrandt-Pacassi építészpáros tervezett 1758-ban. Nem kegyelmezett a barokkot gyűlölő építésvezetőség a nagy bálteremnek és a büfének sem. Leszedték megmaradt vakolatdíszeiket, freskóikat. Ezek jó része aztán egy múzeum raktárában pusztult el. Kapukat helyeztek át, épületplasztikákat vertek le, így a timpanonban állt Sennyei-domborművet is. Szétverték az E épület »Királylépcső«-jét is, a Hl. Károly-féle barokk szoborsorral. Nem kerülte el sorsát az úgynevezett diplomata lépcsőház sem, pedig ez majdnem teljesen ép volt. [...] A királyi vár termeinek jó része persze még a harcok alatt, s nem kis mértékben utána égett ki, maradék bútorait, értékeit széthordták. [...] Az igazi tragédiát mégis a hatvanas évek helyre nem állítási politikája okozta." GÁBOR UJVÁRY THE ROYAL PALACE OF BUDA IN "NEO-BAROQUE" SOCIETY THE PALACE AND POLITICS BETWEEN THE TWO WORLD WARS Summary The counter-revolutionary political system between 1920 and 1944 purported to be a continuation of the dualistic establishment of the Austro-Hungarian Monarchy. Unlike in the dualistic era, Buda Castle and the Royal Palace were made the country's governmental and political centre. It housed the prime minister's offices, the defence and foreign affairs ministries, and several embassies —including those of Poland, Germany, Portugal, the Vatican— and the headquarters of the Johannine Order. Elected regent exactly a month before, on 1 April 1920 Miklós Horthy —the „strong man" who gave his name to the ensuing era— himself set up residence in the Royal Palace, in his capacity of highest-ranking state dignitary in a kingdom without a king. He was the only leader in the quarter-century counter-revolutionary period who succeeded in maintaining his position, and played a decisive role in Hungarian politics. Both the beginning and the end of the Regency period are symbolised by Horthy 's person and the neo-baroque Royal Palace. At the outset, Horthy turned royal residence into regent's residence. Shortly after he resigned, in the final chapter of the World War II, the Royal Palace was burned out, marking the end of Horthy's reign. In spite of the fact that during the Horthy's regency the Royal Palace was the focus of attention —due to the many illustrated news reports, radio broadcasts, and film footage— the literature is almost silent on the significance of the Royal Palace during this period. Yet some extremely important political events took place there in 1919. After the collapse of the short-lived Dictatorship of the Proletariat, the Supreme Council representatives made the Royal Palace their headquarters, where the international settlement —inaugurated in Paris after World War I— was prepared. The next tenant was Miklós Horthy, who moved there from his previous residence, the Gellért Hotel, at the request of the government, after he was elected regent. However, of all the 814 rooms he only occupied nine. The regent and his family lived there throughout the entire era, and the most important governmental offices were also set up there. They were protected by the Guards who also looked after the Holy Crown. From the early Twenties, all Palace-related events were fully pre-scheduled. Charity garden parties were thrown every year, obsequious parades were held in honour of the regent by various establishments (such as the Scouts, university fraternities, counter-revolutionary organisations, etc.), and New Year's receptions were given for ambassadors and diplomatic corps staff accredited to Budapest. Many Horthy-related events, too, created occasion to celebrate: for example, the anniversaries of the National Army's entry to Budapest, the regent's election, his birthdays, etc. The choreography of these events was altered little throughout the Regency. The usual church processions on 20 August, too, partly involved the Royal Palace. 122