Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Horváth J. András: Új emberek az Újvárosházán – az egyesített főváros első közgyűlésének társadalmi összetétele 23-52
segíthet a válasz megfogalmazásában, mely mind statisztikai, mind társadalomtörténeti-tartalmi szempontból viszonylag egyszerűen megadható és dokumentálható: ha a közgyűlés új elemeiként a nagykereskedelem vállalkozó tőkés képviselőit jelöltük meg, a kiesők körében viszont az ipari ágazatokat érintő fogyatkozásokat regisztrálhatunk. Pesten s még inkább Budán ugyanis ekkoriban a hagyományos, egykori céhes-iparos, kézművesrétegek várospolitikából való kihullásának lehetünk tanúi. A pesti és budai ipar tőkés jellegének eltérő volta közismert, ennek megfelelően az 1873-ban kiszorult régi pesti városatyák között csaknem kétszer annyi vállalkozóval találkozunk, mint kézműiparossal. Ezek közül két, a kortársaknak is meglepetést keltett korábbi érdemes és ismert pesti polgárt említünk: Barabás Miklós festőművészt, aki annak ellenére maradt ki a közgyűlésből, hogy korábban a pesti képviselő-testületben e téren az egyetlen szakértő volt, s aki azt megelőzően majdnem az összes városi rajztanoda berendezését irányította; vagy említsük Diescher József építész nevét, aki a régi középítészeti bizottmánynak volt egyik legszorgalmasabb és legképzettebb tagja. 56 Budán viszont a helyzet pont fordított: az új közgyűlésbe be nem került régi budai városatyák körében a kézmüiparosok száma volt négyszer annyi, mint a tőkéseké. Természetesen ezen régi budai kézművesek közül egynek sem volt bejegyzett cége, s egy sem volt valamely részvénytársaság igazgatósági tagja - viszont mintegy kétharmaduk tartozott a régi kiváltságos budai polgárság körébe, s többen is, szám szerint heten, a helyi céhvilág egykori nagyságai voltak: a hatvanas években a helyi ács, esztergályos, kádár, kötélgyártó, mézeskalácsos, tabakos és kelmefestő céheknek voltak elöljárói. Jobbára tehát olyan iparágak képviselői, akik a céhes világ ipari kultúrájában, a kisvárosi iparosság preindusztriális jellegű, Jcora újkori eredetű iparági rendszerében mozogtak otthonosan és rendelkeztek annak termékkínálatával. Egyéb gazdasági, társadalmi jellemzőiket tekintve pedig mindezek után az sem meglepő, hogy - amennyiben előfordultak a legnagyobb adózók jegy-zékében, ott rendszerint a lista legalsó fertályán helyezkedtek el, s lakhelyeik sem annyira Buda előkelőbb övezeteiben, hanem inkább a Tabán, Újlak és az Országút kevéssé frekventált részeiben feküdtek. A helyi közéletből ily módon visszaszoruló, a régimódi szolid iparűzőket reprezentáló kis létszámú csoport tagjainak politikai irányultságára pedig jellemző, hogy az 1872-es országgyűlési képviselő-választás alkalmával kétszer annyian szavaztak közülük az önálló városi érdekérvényesítés érdekében és a kisegzisztenciák védelmében fellépett függetlenségi párti Andorffy Károlyra, mint a városegyesítés ügye mellett erőteljesen elkötelezett, a helyi érdekek hagyományos felfogásával némileg szemben politizáló - s az ellenzék előtt ugyan „mint merev pártember ismeretes" -, egyébként Budán népszerű, Deák-párti Házmán Ferenc polgármesterre. 57 Az újként bekerültek java része ezzel szemben inkább volt Deák-párti, mint függetlenségi. S vessünk egy végső pillantást a kívülrekedtek egy másik, a fentieknél nem kevésbé jellegzetes körére. Óbuda 1867-es képviselő-testületében még a közgyűlés relatív többségét alkotó, ám mostanra már csupán 3 tagúra apadt helyi őstermelőire, az ottani szőlőművesek, majorosok, gazdák csoportjára. Kétségtelen: a választójogosultak szűk körén kívül a kisváros lakosságának is meghatározó részét képező önálló kisegzisztenciák képviseletének ilyen arányú visszaszorulása, a helyi társadalmi szerkezet képviseleti tükrének ilyen mértékű eltorzulása nagyjából egybevágott a törvényalkotók társadalompolitikai céljaival is: múlthoz tapadt és földhöz ragadt kapásokra - még ha tehetősek, sincs szükség a fény, a pompa, az üzlet és az előkelőség eljövendő, ám még megteremtendő világvárosában. 58 Vagy ahogy az ideálok változásait a kormánypárti lap tárcaírója ironikusan tollhegyre is tűzte: „Pest legyen műszerető város. A képviselőknek jó példával kell előljárniuk. A régi képviselőknek alapelve volt este kilenckor lefeküdni. Az új képviselőknek színházba kell járnia, estéit hangversenyeken, reggeleit mütárlatokban kell töltenie. Telkek helyett képeket kell vásárolnia, birtok helyett tájfestményeket, borjukat, lovakat, teheneket, ökröket in effigie." 59 35
