Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Szvoboda Dománszky Gabriella: Az Esterházy Képtár a magyar fővárosban 219-259

ban kiváló szakemberek rézmetszetein tíz éven át 26 festményt jelentetett meg

132 és osztott ki részvényeseinek, ezzel rendkívül sokat tett az egyetemes képzőművészet népszerűsítéséért Magyarországon. Az új tudósgeneráció egyik legtehetségesebb tagjáé, Pulszky Károlyé lett a feladat, hogy a képtárral kapcsolatos rendszeres tudományos munkát megkezdje. 0 eleinte heves kritikával fordult az előtte járók felé. Ormós sebtében kiadott kompilációját elítéli, és hibáztatja a szerzőt, hogy naivul elfogadja a legszembetűnőbb hamis attribúciókat, sőt visszaél a legnagyobb nevekkel, és az adatokhoz „...Kugler, Waage, Passavant, Förster, valamint Nagler" közismert adatait veszi át. Keletinek felrója, hogy szövegei Charles Blanc Histoire des peintres de toutes les écoles-]^ után írottak. Az ő képzettségi szintjén álló szakember türelmetlensége érthető, de hogy úttörő elődei ismert nagy nevek kutatásait használták fel, elkerülhetetlen lépés volt, hisz kultúrát teremteni nem lehet, csak folytatni. Azóta tudjuk, amit ő maga még kissé bizonytalanul és tűnődve állapít meg, hogy egy „jobb lajstrom" elkészítése „igen nagy feladat", nemzedékek kutatómunkáját igényli. Pulszky is többször vágott bele, 1878-ban, 1881-ben 1883-ban (Hugo von Tschudival), végül 1888-ban fokozatosan jut el egy magasabb tudományos szintre. Dolgozatom elején utaltam rá, hogy a képtárak elsőrendű funkciójának a művészeti oktatás segítését tartották. Nos a Pulszky fiú 1878-ban lehangoltan állapította meg, hogy a képtárnak nincs hatása a magyar művészet fejlődésére. Negatív véleménye a képtárak pedagógiai értékéről a századfordulóra általánossá vált. Éber László szerint a képtárak hatása általában a magyar művészet fejlődésére semmis

133 Viszont az Országos Képtár mint a fiatal Budapest egyik idegenforgalmi látványossága ragyogóan sikeres, és emeli Magyarország hírnevét. 1873 után a régi Pest és Buda Budapestként egyesült, és a főváros viharos gyorsaságú fejlődésnek indult. A magyar honfoglalás ezredik évfordulója tiszteletére egymás után emelkedtek az új középületek, és a törvényhozás az 1896-os ünnepi ülésén elhatározta a Szépművészeti Múzeum alapítását (amelynek grandiózus épületét 1906-ban adták át), ahol végleges helyére került a közel egy évszázadon át halmozódó magyar állami képzőművészeti gyűjtemény.

134 A budapesti Hősök terének két oldalán ma ott magasodik a kortárs kiállítások helye a Műcsarnok, az egyetemes képzőművészetet magába foglaló Szépművészeti Múzeum, valamint az ide vezető Andrássy úton - a Magyar Képzőművészeti Főiskola épülete. A három intézmény földrajzi közelsége azt a hagyományos elvet érzékelteti, hogy összefüggő rendszerük a magyar művészeti élet alapja. És bár mindez egy letűnő kor követelményeinek megfelelően alakult ki így, ma sem nélkülözhető egyikük sem. Fél évszázadnak kellett ezután eltelnie ahhoz, hogy az áhított Magyar Nemzeti Galéria is megalakuljon (1957) - amely 1973 óta az újjáépített budai királyi várpalotában kapott helyet. Ma a Magyar Tudományos Akadémia képtárnak épült termei a III. emeleten ismét az eredeti funkcióval működnek, és a rendezők 11 db, az Esterházy Képtárból való alkotást is elhelyeztek a látványos gyűjteményben. Végül ejtsünk egy szót a múlt századi magyar arisztokrácia azon tagjairól, akiknek az ország oly sokat köszönhet. Évtizedek óta nem hangoztatjuk, hogy egyesek e jellegzetesen konzervatív társadalmi rétegből milyen jelentős szerepet vállaltak az ország haladásában, a főváros rangos európai metropolissá tételében, sőt magában a polgárosodásban. Erre már Szilágyi András is figyelmeztet az Esterházy Kincstárról írott művében, e sorokkal szeretnék hozzá csatlakozni. Gróf Széchényi Ferenc volt az első azok közül, akik a nemzetépítés idején képesek voltak irányt mutatni, és módjuk volt ezt tevőlegesen, anyagi áldozatokkal is segíteni. Az arisztokrácia néhány tagját a XIX. század minden progresszív megmozdulásában megleljük, és e mindössze tucatnyi elkötelezett főnemes közreműködése a tudományban és a kulturális életben felmérhetetlenül hasznos volt. Nyitottságuk elősegítette a civilizálódást, kozmopolitizmusuk európai szellemet hozott a fővárosba, kulturáltságuk gyakran állta útját a lelkes provincializmusnak, a nemzeties elfogultságnak. Azzal, hogy a napi megélhetés gondja nem nyomasztotta őket, vonzó nagyvonalúságot tudtak vinni intéz247