Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Erdei Gyöngyi: A fővárosi műpártolás története, 1873-1918 159-207

ségekre vonatkozó - ajánlatát a tanács elé, s 1907. november 18-án állítja fel a mester a szobrot a közgyűlési teremben.'

ü

'

s A témánkat érintő tanácsi intézkedések megvalósításának folyamatát még egy példán követjük. Az 1900. december 10-én tartott tanácsülésen döntöttek Heinrich István törvényhatósági bizottsági tag emlékének megörökítéséről - művészi alkotások formájában. A javaslatot két héttel később a közgyűlés is jóváhagyja.

109 Ezúttal is festmény és szobor megrendelését határozzák el, s 1901 januárjában kérik fel a bizottságot, hogy intézkedjék a határozat végrehajtása érdekében. Első javaslatuk áprilisra készül el: az arckép festésére Tolnay Ákos festőművész megbízását javasolják.

110 A tanács júliusban ezt visszautalja, mert a két alkotásról együttesen kíván tárgyalni - kéri a szoborról szóló előterjesztést is."

1 Novemberre készül el a bizottság javaslata: a márvány mellszobor alkotójául Teles Edét javasolják. A két előterjesztés 1902 januárjában kerül a tanács elé, s el is fogadják. Ezúttal a művésznek a festményért jóval alacsonyabb honoráriumot fizetnek - mindössze 800 koronát, míg a szobrász tiszteletdíja azonos a már tárgyalt bronzszobor alkotójáéval,"

2 Az elfogadott közgyűlési határozat - belügyminiszteri jóváhagyással ellátva - 1903. január 29-én érkezik vissza a fővároshoz."A festőművész számára készült megbízás kevésbé részletes, mint a korábbi, de a feltételek egyike, hogy a művésznek „a képet a végleges befejezés előtt be kell mutatnia a képzőművészeti bizottságnak, s az [általuk] ... kívánt módosításokat észrevétel nélkül foganatosítani kell"."

4 Az 1903 augusztusában aláírt szerződésben meglehetősen rövid határidőket jelöltek meg: a kép előzetes bemutatására 1903 októberét, az átadásra pedig - legkésőbb - 1904. január l-jét. Az ütemezés szerint időzítik a honorárium kifizetését is. Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy előzetes szemle nem volt - vagy nem fogadták el a bemutatott művet -, meri a következő irat (a képzőművészeti bizottság jegyzőkönyve) szerint a kész arcképel 1904. május 21-én „megtekintettük és elfogadhatónak találtuk"."

5 A tanácsnak a mű átvételét és a honorárium kifizetését javasolják. A szűkszavú értékelés arra utal, hogy a bizottság nem tartotta a művet kiemelkedő kvalitásúnak, de valószínűsíthetően kifogások merültek fel, hiszen az időközi honoráriumrészietet nem fizették ki. A művész csak öt hónappal lépte túl a határidőt - s a kép elfoglalhatta kijelölt helyét a közgyűlés társalgójában."" A mellszobor „vállalási feltételei" - melyet Teles Ede 1903 októberében látott el kézjegyével - kissé részletezőbbek. Az életnagyságú szobrot a közgyűlési terembe szánták, anyaga carrarai márvány. Az agyagmintát 1904 áprilisáig kellett elkészítenie. Ennek bizottsági bírálata s elfogadása után a művész vállalta, hogy hat hónapon belül átadja a márványszobrot a fővárosnak. A honoráriumot ezúttal csak a mű átadása után folyósították."

7 A művész a mintát - a határidőt alaposan túllépve - csak 1905. február 10-én mutatta be. A bizottsági jegyzőkönyvből ellenben elragadtatás sugárzik, megállapítják, hogy a szoborminta „minden tekintetben igen kiválóan sikerült" "*. Megbízzák a művészt a márványszobor kifaragásával, s ekkor kezdeményezik 800 korona honoráriumelőleg kifizetését. Ezután hosszú csend. A következő - s egyben utolsó - irat 1908. január 23-i keltezésű, s Teles Ede „megállapított tiszteletdíja hátralékos részének kiutalványozásáról" intézkedik."

9 Az iraton kézzel írott „Soron kívül", illetve „Rögtön" feljegyzések, az azonban nem derül ki, mikor adták át a szobrot. Valószínű, hogy csak ekkortájt, mert a tanácsra - művészeti megbízások esetében - inkább a bőkezűség volt jellemző, mint kötelezettsége elmulasztása. Az ismertelett példák jól mutatják a tanácsi hivatali ügymenet sajátosságait, a döntések párhuzamosságát, elhúzódását. Nem csodálható, hogy Bárczy a mecenatúrában is változást, nagyobb mozgásteret kívánt. Dinamizmusa, rugalmassága nehezen tűrte az aktatologató, bürokrata stílust, s nyugtalan - a kor változásokkal teli légkörét jól érzékelő - szelleme ezen a terepen bontakozhatott ki igazán. Látható, hogy a szakértők folyamatosan figyelemmel kísérték a művek születését, s javasla190