Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROS KULTURÁLIS ÉLETE ÉS A POLGÁROK - Erdei Gyöngyi: A fővárosi műpártolás története, 1873-1918 159-207

Az 1880 januárjában benyújtott indítvány e rendszeres költségvetési előirányzat (4000 Ft) felhasználására konkrét javaslatokat is tartalmaz: „ezen összegek kizárólag hazai művészek által készítendő és a főváros területén elhelyezendő művekre fordíttassanak. ... Küldessék ki egy bizottság, mely magát esetről-esetre szakértőkkel kiegészítvén, a megszavazott összegek felhasználása iránt a tanáccsal egyetértőleg intézkedjék; továbbá a hazai képzőművészetek ügyét figyelemmel kísérje és a ... szükséges intézkedésekre a törvényhatóság figyelmét felhívja."

3 A javaslatok a törvényhatóság közgyűlésén támogatást nyernek - megalakul a képzőművészeti bizottmány.

4 A fővárosi műpártolás lassú fejlődésnek indul, majd egyre gyorsuló ütemre vált. 2. AZ ÚJ VÁROSHÁZA A témakörünket érintő első - kiemelkedő jelentőségű - beruházás a városigazgatás új épülete. Története 1867-ben indul: az újonnan alakult pesti törvényhatóság ekkor dönt egy új városháza létesítéséről. A szakirodalomban sokoldalúan feldolgozott

5 alkotással összefüggésben itt csak néhány a korszak és a főváros-vezető elit szemléletét jellemző - momentumra térünk ki. Közülük a legfontosabb a stílus megválasztásának kérdése. Steindl Imre - bár gótikus és reneszánsz tervváltozatot is készített - a gótikus formát

6 részesítette előnyben. A közgyűlési többség ezzel szemben 1871-ben a reneszánsz változat mellett szavazott. Az elhúzódó döntési folyamat hűen tükrözi a korszak historizáló építészetének mindennapi gyakorlatát, mely a „formaköntös"-t szabad választás tárgyává tette.

7 „Gottfried Semper »burkolás«-elmélete szerint a történelmi stílus a formaköntös azon a racionális, célszerű épületmagon, amelyet az alaprajz és a belső térkapcsolási rendszer alakít ki. Az épület alaprajza, tömegének belső, téri tagozódása elvált a homlokzattól, mely ... elsősorban szimbolikus-asszociatív értékek kifejezője lett."

8 A városházák Európában a középkor századai óta jelképként is hatottak, s megjelenésük formálásában igen nagy szerepet játszottak a régiók hagyományai. „Csehországban, ahol a gótikának mély gyökerei voltak, számos nagyszabású vidéki főúri kastély épült az [ezernyolcszáz]negyvenes évektől fogva ... festői neogótikus stílusban ... [sa] ... Prágában az Óváros főterén ... 1846-1848 között épült... új városháza [is] a neogótika szép, historizáló példája."

9 A bécsi városháza „»külső burka« is gótikus formanyelvet öltött, mivel ebben a stílusban épültek a középkori polgárság városházái is, s így a bécsi városi commune szimbolikusan, a stílusok modális nyelvén is kifejezte történelmi kötődését német jellegű polgári múltjához."

10 A kiegyezés korának budapesti polgári elitje számára - a magyar városfejlődés megkésettsége következtében - a középkori formák nem jeleztek történeti folytonosságot, a szabad polgári lét szimbólumát ezért a reneszánszban vélték felismerni. Kivitelét tekintve az új Városháza belső terének reprezentatív kialakítása éles ellentétben áll a külső megjelenés „takarékos" tervezésével. Az építész eredeti szándékát tükrözi a gótikus formálású, elegáns - gazdag díszítéssel ellátott - lépcsőház, s a közgyűlési terem, melynek falaira festmények készültek, ablakait pedig üvegmozaikokkal látták el. A festmények a közgyűlési terem félköríves záródású falsíkjaira kerültek. Az építész történeti tárgyú képeket javasolt, a bizottság azonban úgy határozott, hogy „allegorikus tárgyú és módom falfestmények"" készüljenek. E döntést részben gyakorlati szempontok motiválták, mégis igen jól jellemzi a korszak testületi műpártolását és művészetszemléletét. A művészeti kérdésekben d öntő „bizottság a kifestés és az épület rendeltetésének összhangját tartotta szem előtt... [de] a vezető ideákat megfogalmazó, a középületek díszítésére alkalmas és méltó ikonográfia kialakulatlansága a legnagyobb probléma, s a bizottsági munka is itt a legbizonytalanabb."

12 A fővárosi polgári elit a társadalmi és gazdasági fejlődés odaadó híve, a művészetben azonban az „örök"-nek vélt értékeket pártfogolja, amelyek ily módon újra és újra testet öltenek a képzőmű-