Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban
A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Sármány Parsons Ilona: Die Rahmenbedingungen für die 'Moderne' in den ungarischen Provizstädten um die Jahrhundertwende = A modernizáció kezdetei a vidéki városokban a századforduló Magyarországán 131-151
SÁRMÁNY PARSONS ILONA A MODERNIZÁCIÓ KERETEI A VIDÉKI VÁROSOKBAN A SZÁZADFORDULÓ MAGYARORSZÁGÁN. ÖSSZEFOGLALÓ A tanulmány a dualizmus kori magyar vidéki városok fejlődésének azt a fázisát próbálja megragadni, amikor a kiegyezés utáni két évtizedben megindult gazdasági-társadalmi fejlődés új lendületet vett, és a városok a kultúrában is igyekeztek a főváros mellett önálló, korszerű és modern regionális centrummá válni. A földrajzi, gazdasági, jogi helyzet felvázolása után a tanulmány a 90-es évek elejétől felgyorsuló urbanizáció néhány szempontját elemzi, így a városi infrastruktúrák modernizálásának a kérdését, a közegészségügy, a regionális oktatás, a kommunális középítkezések stb. feladatainak városonkénti kezelését. Igen jelentős, eddig alig kutatott szerepe volt egy-egy város urbanizálásában és általános gazdasági és kulturális felvirágoztatásában a jelentős polgármestereknek. Egy fejezet az ő szerepükkel foglalkozik, kitér Éhen Gyulának Szombathely polgármesterének a pályafutására, aki nemcsak saját városának modernizációjáért tett sokat, hanem - miután országgyűlési képviselővé választották - országos szinten is egyik szellemi atyja, kidolgozója lett a vidéki városok új politikai stratégiájának. A fejlődés elengedhetetlen tényezője volt a város jogi állásától vagy nagyságától függetlenül az, hogy egy széles látókörű, modern mentalitású liberális polgármester vezesse minél hosszabb időn keresztül. Egy kiemelkedő, gyors és sikeres városi modernizációt megvalósító polgármester-generáció csoportképe kezd kibontakozni a század kilencvenes éveitől. Kollektív jellemzésüket a következőkben lehet röviden felvázolni: egy ilyen városvezető rendszerint több diplomával ill., többféle szaktudással rendelkezett, (ezeken belül a jogi képzettség szinte elengedhetetlen volt). Többnyire jó pár éves vezetési gyakorlata volt valamilyen municipiális intézményben, nagyon jó emberismerettel és vezetői adottságokkal bírt, feltétlen tekintély volt mind szakmailag, mind morális szempontból. Ez azt jelentette, hogy anyagilag megvesztegethetetlennek, elveiben hajlíthatatlannak kellett lennie. Az óriási munkabírás mellett tekintélyelvűség és a gyors döntéshozási képesség voltak még azok a tulajdonságok, amelyek ezt a „második alapító generációt" jellemezték. Közéjük tartozott Győrben Zechmeister Károly, Kecskeméten Dr. Kada Elek, Szombathelyt Dr. Éhen Gyula, Temesvárott Dr. Telbisz Károly és Marosvásárhelyt Dr. Bernády György. Végül természetesen 1906-tól Budapest polgármestere, Dr. Bárczy István tetőzte be a névsort. Ők együttesen alkották azt a várospolitikai falanxot, amelyik megszervezte a városkonferenciákat, a reformok politikai fórumát. Mindegyikük lelkes lokálpatrióta, és szinte szenvedélyes építtető volt: a kultúra számukra nemcsak presztízsértékkel bírt, hanem társadalom és közösség szervező erő is volt, amire „áldozni" elengedhetetlen szükségszerűség, egy jobb jövő érdekében. A tanulmány harmadik része rövid esettanulmányok segítségével vizsgálja egy-egy vidéki város gazdasági, közéleti és kulturális modernizációját. Győr, Pozsony, Szombathely, Szeged, Nagyvárad, Arad, Temesvár kerül tárgyalásra egyegy aspektusból mint pl. az egyletek száma és jellege, vagy a helyi sajtó szerepe a közéletben. A zárófejezet azokat a jövendő kutatásokban feltétlenül részletesen feldolgozandó társadalmi-közéleti szempontokat és tényezőket foglalja össze, amelyek serkentőleg hatottak a századelő városi modernizációjára. így a városok konfesszionális, vagy nemzetiségi megosztottsága, a politikai pártélet ezzel összefüggő szerepe és a helyi sajtó viszonya: a helyi elit különböző csoportjainak viszonylagos erőegyensúlya, ezáltal lázas vetélkedése a helyi pozíciókért. Ez mind a radikális modernizáció esélyeit erősítette, bár együtt járhatott az ellentétek kiélezésével, ami kulturális radikalizálódást hívott életre (ld. Nagyvárad). Mindazonáltal, a helyi tehetségek legjobbjai később Budapestre települtek át: a főváros vonzásával szemben már a századfordulón sem tudott egyetlen vidéki város sem regionális kulturális központként alternatívát nyújtani, szellemi-lelki felkészítést és sajátos problémaérzékenységet a kisvárosi urbánusság sorsproblémái iránt, ami azután egy életre velük maradt, (ld. Babits vagy Kosztolányi). 151
