Tanulmányok Budapest Múltjából 28. (1999) – Urbanizáció a dualizmus korában: konferencia Budapest egyesítésének 125. évfordulója tiszteletére a Budapesti Történeti Múzeumban

A VÁROSI ÁTALAKULÁS KÉRDÉSEI ÉS SZÍNTEREI - Varga Judit: Budapest élelmiszer-ellátása – vásárcsarnokok a századfordulón 87-101

A növekvő lakossági igény kielégítését csak elodázta az időközben megnyitott belvárosi fedett vásár a Központi Városháza udvarán, ill. a budai oldal számára 1902. ápr. 13-án átadott VI. számú Batthyány téri csarnok. Szükségessé vált a meglévő csarnokok kibővítése, ill. újak létrehozása. Zi­egler Nándor vásárcsarnok-igazgató első volt a kezdeményezők között e tárgyban. 48 A budapesti halászmesterek ipartársulata már a megnyitás előtt egy évvel kérvényezte a főváros­nál - külföldi nagyobb városok példájára hivazkozva - a Duna partján felépítendő halárusító csarnok felállítását. 49 A vásárcsarnokba költözés ugyanis Fanda János, a társulat elnökének számításai szeint tízszeres haláremelkedést vonhatott volna maga után. A többéves tárgyalás alatt az ipartásulat még azt is felajánlotta, hogy saját költségén építi fel a halcsarnokot. Az érdekvédelem megerősödésén és folyamatos jelenlétén túl a halászmesterek mozgalmának jelentősebb eredménye nem lett. Az állandósult drágaság, a hatósági közvetítéssel kapcsolatos folyamatos gondok, 50 a nagytőke hiánya a tömegélelmezési cikkek kiskereskedelmében a köztéri piacok részbeni visszaállítását von­ták maguk után. Az újra árusító piacterekre - állandó vásárcsarnoki ellenőrzés mellett - a csarnoki szabályrendelettel majdnem teljesen megegyező szabályzat vonatkozott. 51 JEGYZETEK 1. VÖRÖS Károly: A világváros útján 1896-1918. In: Budapest története IV. kötet. A márciusi forradalomtól az ősziró­zsás forradalomig Szerk.: VÖRÖS Károly, Budapest, 1978. 527-723. 2. Többek között Pesti Hírlap 1888. szept. 7. sz. 1-2.1. és 1890. okt. 31. sz. 1. Szövetkezés 1895. No. 6. 282-285. A la­kosság számára és összetételére vonatkozóan lásd. VÖRÖS Károly: i. m. 577-583. és 619-649. 3. Részletesen lásd: HOLLÓ Szilvia Andrea: Pest, Buda, Óbuda a térképasztalon. In: Az egyesített fó'város. Szerk: GYÁ­NI Gábor: A város arcai c. sorozat, Városháza, 1998. 160-162. 4. Kivéve három, 1890-re már jelentéktelenné vált piachelyet, melyeket egy-egy középület vagy ismertebb ház elé hely­eztek. Ilyen volt a Lujza gőzmalom előtti tér (III. ken), a Gyertyánffy-ház előtti tér (VI. ker.), a Sebastiani ház és a Szegedi kávéház előtti tér (VII. ker.). 5. Részletesen lásd.: SIPOS András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914. Várostörténeti Tanulmá­nyok. Budapest Főváros Levéltára. 6. GÁRDONYI Albert: Ötven esztendő Budapest székesfőváros történetéből 1873-1923. Budapest 1925. 58. A tanácsi ügyosztályok felállítására, ill. 1884. évi átszervezésükre lásd még Budapest Főváros Levéltára. Szerk: KENYERES István-SIPOS András. Levéltári Ismertető II. Budapest, 1997. 61-65. és VÖRÖS Károly: A fővárostól a székesfővá­rosig 1873-1896. In: Budapest története IV. kötet Szerk.: Vörös Károly, Budapest, 1978. 467-470. 7. Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban BFL) IV 1407/b 581 Kcs. 28.587/890. sz. irat 2848. doboz. 8. Részletesebben lásd: VARGA Judit: A főváros élelmiszer-ellátása - vásárcsarnokok a századfordulón. In: Múltból a jövőbe. Tanulmányok. Szerk.: PÖLÖSKEI Ferenc, STEMLER Gyula. ELTE BTK Újkori Magyar Történeti Tanszék, Budapest, 1997. 45. 9. Részletesen lásd: VADAS Ferenc: A központi Vásárcsarnok Budapesten. Magyar Építőművészet. 1983. 6. sz. és Uő: A Hold utcai vásárcsarnok. Tanulmány a Magyar Történelmi Társulat pályázatára. 1995. Kézirat. 10. E. B. DE LA PONTONERIE: Pest város árucsarnokai és vásárterei. Pest, 1872 és VADAS Ferenc: A Hold utcai vá­sárcsarnok. Kézirat 11. GÁRDONYI Albert: i. m. 57. 12. MATUSKA Alajos: Előterjesztés Budapest főváros közélelmezése tárgyában. Budapest, 1883. 13. LECHNER Lajos: Jelentés a vásárcsarnokok építéséről. Budapest, 1890 és Czigler Győző műegyetemi tanár emléki­rata. Budapest, 1890. Összehasonlítva lásd: VADAS Ferenc: i. művek. 14. GÁRDONYI Albert: i.m. 58. 15. Gróf BETHLEN András földművelésügyi miniszter Tormay Béla mezőgazdász-állatorvost kérte fel hivatalosan a német csarnokok és piacok tanulmányozására. Beszámolóját az Athenaeum könyv formájában megjelentette: TORMAY Béla: Jelentés nagyméltóságú gróf Bethlen András földművelésügyi m. kir. minister úr ő excellentiájához. Budapest, 1891 .Czigler Nándor, a vásárcsarnok intézmény első igazgatója szintén tanulmányúton vett részt Berlinben. Erről lásd: Gazdasági Lapok 1897. febr. 14. sz. 108-109.1 és BFL IV 1407. b 581 Kcs. 36.182. tan. sz. 2848 doboz. 16. VADAS Ferenc: i. m. 17. A zsűri pontos névsora és a pályázat meghirdetése BFL IV. 1407.b 581 /VHI./95. Kcs. 30.381. és 25.634. tan. sz. 2848. doboz és Fővárosi Közlöny (FK) 1892. 66. sz. 6-7. 99

Next

/
Thumbnails
Contents