Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Holló Szilvia Andrea: A hatósági népkonyhák szervezetének kialakulása 85-91

Az 1866. év járványokban nem szűkölködő telén a Kerepesi úti, Griffhez címzett házban a szürkenénék ismét levest osztottak. A levesosztóhely működéséhez szükséges költségeket Rottenbiller Lipót főpolgármester közadakozásból teremtette elő. Ennek köszönhetően nem volt olyan eset, hogy „egy szegény is eledel nélkül maradt volna, ki akár bizottmányi utalvánnyal, akár az éhségtől ösztönözve a nélkül vette igénybe a segedelmet".

3 1868-ban már a közgyűlés is foglalkozott az élelmezés kérdésével, népkonyhák felállításával próbáltak enyhíteni az önhibájukon kívül sanyarú helyzetbe került lakosokon. E célból megalkották a Pestre tervezett népkonyha alapszabályait. Az intézet céljaként már a kezdet kezdetén azt tűzték ki, hogy a Pesten lakó szegények, munkások, valamint a városi intézetek részére a lehető legmérsékeltebb áron biztosítsanak meleg ételt, de nem céljuk bárkit is ingyen vagy leszállított áron étkeztetni. A lehetséges étkezpk becsült száma naponta legalább 4000, de akár 12 000 adag étel elkészítésére alkalmas konyha felállítását igényli. A hatósági felügyelet alatt álló népkonyha alaptőkéjét közadakozásból kívánták biztosítani, a pénzt a városi képviselőkből álló bizottmány és az intézet gondnoksága kezelte volna. A közadakozás megindítása céljából a városi képviselők, a céhek, testületek, pénzintézetek, egyletek között gyűjtőíveket osztottak ki. Az alapítók közé való belépési összeg alsó határát 20 forintban állapították meg, az alapító tagok nevét később nyilvános helyen kívánták kifüggeszteni. A népkonyhát a város által adott ingyentelken szerették volna felállítani, és a lehetséges helyszínek kiválasztásakor még azt is számításba vették, hol várható a legtöbb igénylő. Ezért javasolták a Kerepesi út környékén, többek között a dologház vagy a mértékhitelesítő hivatal telkén az építkezést. Az épületet saját maguk által választott építész tervezte volna: konyha, iroda, előcsarnok, két nagy étterem, éléskamra, a szakács szobája mellékhelyiségekkel kapott volna benne helyet, a melléképületben pedig a kazánház, kémény, árnyékszék. Fontos szempont, hogy a későbbiekben mindez csekély költséggel átalakítható akár lakóépületté is. A népkonyha céljára a város által felajánlott Parasztvásár tér (ma Köztársaság tér) 29. sz. alatti telket nem találták megfelelőnek, hiszen nem esett közel a forgalomhoz. 1872 decemberében azonban felvetődött annak lehetősége, hogy a telket árverésen értékesítik, s a befolyt összeg a népkonyhaalapba kerülve biztosíthatná egy, az építkezésre minden szempontból alkalmas telek megvételét. A szabályzat a megtakarításra és a pénzek jobb kezelésére is javaslatot tett: ha a bevásárlásokat kellő időben, nagy tételben végzik, jelentős pénzmegtakarítást érhetnek el, akárcsak a modern technika alkalmazásával. A konyha felszerelése ezért a következő nagyobb eszközökből állna: egy gőzkazán, egy előmelegítő, tíz rézüst főzésre, két rézüst ételosztásra, három rézüst az ételszállító kocsikra (abban az esetben, ha a népkonyha forgalma megnőne, és az étel szállítása gondokkal járna), egy víztartó medence. Az így felszerelt konyhán készített ebéd egy adag levesből állna meg egy adag főzelékből hússal. Az ebéd ára mindenkor havonta igazodna a beszerzési árakhoz. Étkezni 11 és 13 óra között lehetne a helyszínen, vagy étekhordóban ki-ki ekkor vihetne el az ebédjét. Az étkezéshez többféle jegyet terveztek bevezetni: az általános bádogjegyet, a féljegyet (ha már elfogyott a hús), a papírjegyet (segélyezésre), alapító jegyet a valódi szegények között osztva szét, egy meghatározott napra szóló előfizetési jegyet, és végül a városi intézetbe szóló jegyet. A személyzet létszámát is meghatározták: egy gondnok (és neje) adná ki a jegyeket, aki erről feletteseinek naponta számolna el, negyedévenként kimutatást készítene, és év végén a hírlapokban a pénzügyi beszámolót közzétenné. Mellette egy szakács és segédje, egy fűtő, négy konyhai nőcseléd dolgozna, akik természetesen szintén a konyhán étkezhetnének. Előírták a személyzet öltözékét is: a szakács és segédje fehér ruhát, a cselédek fehér főkötőt és kötényt kötelesek viselni. A házirend pontjai közül kiemelendő, hogy az ebéd előtt nem kötelezték az étkezőket imára, 86