Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Sipos András: Járvány, városi környezet és a közegészségügy megszervezése 51-60

nyékszékek nyílása az ejtőcsatornákon keresztül, mindenféle bűzelzárás és öblítés nélkül, közvetlen összeköttetésben volt a csatornaüreggel. Az udvari és az utcai csatornák általában téglából készültek, lapos fenekűek voltak, megfelelő eséssel nem bírtak, tartalmuk a téglafalon átszivárogva szétterült, és elfertőzte az altalajt. Csak 1869-től kezdtek tojásszelvényű, cementfalazatú csatornákat építeni. Nagyobb baj volt, hogy a hálózat már közepes vízállásnál is jórészt megtelt Duna-vízzel, magas vízállás, nagyobb esőzések alkalmával pedig, az elárasztás ellen védekezve, a kitorkollásokat el kellett zárni, és a csatornák tartalmát szivattyúkkal juttatni a folyóba. A csatornák a rettegett „légfertoztetés" állandó forrásai voltak. „A mellettük elmenő orrát hányszor csapja meg a belőlük feltoluló bűzös lég. Bennékük hányszor reked el, s mily utálatos sárdombok rakatnak össze az utczakon a tisztításnál! S a Dunaparton, ott, hol a Dunába ömlenek, mily bűz, mily szenny! Csak említésük is utálatra gerjeszt" - festi le az állapotokat Fodor.

13 A beömlési rácsokon és az árnyékszékeken át az utcákat és a házakat elárasztó csatornabűz állandó kísérője volt a mindennapoknak. A tanács csak 1875-ben rendelte el, hogy a csatornanyílásokat szifonos fedővel kell ellátni, a csatornázott és vízvezetékkel ellátott házakban pedig kötelezővé tette vízöblítéses vécé alkalmazását, és előírta, hogy a pöcegödrös árnyékszékeket - amelyek további fenntartását csak csatornázatlan utcákban engedélyezték - fedővel kell ellátni.

14 Ami a köztisztasági viszonyokat illeti, mind az utcatisztítás, mind a házi szemét kihordása jórészt vállalkozókra volt bízva. Az állapotokat érzékelteti, hogy a tanács csak 1874-ben találta úgy, hogy a „váczi-ország úti és kerepesi uti boulevard" (azaz a mai Bajcsy-Zsilinszky út-Károly kőrút-Rákóczi út vonala, akkor is a város egyik fő közlekedési ütőere) hetenkénti kétszeri söprése nem elegendő, át kell térni a naponkénti söprögetésre.

15 A város terei, üres és építési telkei szinte kivétel nélkül kijelölt és ki nem jelölt szemétlerakó helyként szolgáltak, az összegyűjtött utcai szemetet pedig jórészt a város talajának a szabályozási munkák folytán szükséges feltöltésére használták fel. A házi szemetet 3 naponként fuvarozták el és hordták ki a város környékére. Csak a kolerajárvány idején kötelezte a járványbizottság a szemétkihordási vállalat bérlőjét, hogy 1872. november 15-től térjen át a naponkénti elszállításra.

16 Mindent összevetve: a nagyvárosi kolerajárvány kitörésének klasszikus előfeltételei jóformán kivétel nélkül együtt voltak az egyesülő fővárosban. A koleravibrióval fertőzött személyek ürüléke a csatornakiömléseken keresztül a város egész hosszában, így a vízmű környékén is elszennyezhette a folyót, a fertőzött víz pedig a szüretien Duna-víz nagyarányú kiemelése következtében akadálytalanul bejuthatott a vezetékhálózatba, pillanatok alatt eljuttatva a kórokozót a város egymástól távoli pontjaira. A vízvezetékkel el nem látott városrészekben pedig a kezdetleges csatornákból a talajba szivárgó csatornatartalom vagy a sokszor a kút közelében lévő, szintén nem szigetelt pöcegödrök tartalma fertőzhette el könnyedén a kutak vizét. A külterületeken a csatornákat sok helyütt még csak nyílt árkok képviselték. A zsúfolt lakásviszonyok ideális körülményeket teremtettek a közvetlen érintkezés útján történő ragályozás számára. Különösen kritikus pontot jelentettek az elsősorban napszámosok által igénybe vett, a Lipótváros, Terézváros, Józsefváros és Ferencváros külterületein egyaránt nagy számban előforduló tömegszállások, ahol a hihetetlen zsúfoltságot, az elemi tisztálkodási lehetőségek hiányát a közös árnyékszékek teljesen elhanyagolt állapota és a pöcegödrök hanyag tisztítása, a szeméthegyek felhalmozódása tetézte. A járvány 1872 szeptemberében érte el az országot, a fővárosban pedig október végén ütött ki. Márciusig tartó első szakaszában Pesten 1031 fő kapta meg a kolerát, közülük 432-en haltak meg. Budán 817 kolerabeteget ápoltak, és 325 halálos áldozatról számoltak be. Szórványos esetek továbbra is felbukkantak, majd 1873. július közepén öltött ismét járványos méreteket a kór, és szeptember végéig pusztított erőteljesen. Márciustól októberig Pesten 4348 fő kapta meg a betegséget, és közülük 2189 halt meg; Budán 500 betegből 224-en haltak meg.

17 Az egyéni védekezésre, a betegek szigorú elkülönítésére, tárgyaik fertőtlenítésére vonatkozó szabályokat szigorúan érvényesítették, a megelőzést, az általános tisztaságot szolgáló intézkedé54