Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Gyáni Gábor: Pest-Buda vajon "mily kifejlésre képes"? 19-29

gyón és a műveltség helyi elitjét juttatta be nagy számban ezekbe a testületekbe. Hiszen az 1200 legnagyobb adófizetőből kiválasztott 200 fő - az ún. virilisták - adták a törvényhatósági bizottság tagjainak a felét. Számottevő is volt az ellenállás éppen a virilis rendszert pártoló kormányzati törekvésekkel szemben, amely a hagyományos (sok esetben nemesi) elitek rovására erővel (a választás kikerülésével), valójában tehát antidemokratikus formában hozta hatalmi helyzetbe a polgári közép- és felsőközéposztályt.

7 A Budapest egyesítéséről intézkedő külön fővárosi törvény (az 1872. évi XXXVI. te.) előkészítése során is a leghevesebben éppen a virilizmusra vonatkozó paragrafusokat vitatták. Egyébként aránylag széles körű egyetértés övezte az egyesítés munkáját, és sem az országgyűlés különféle pártjai, sem az egyesítendő városok helyhatóságai, sem pedig a sajtó által megszólaltatott szélesebb közvélemény részéről nem hangzott el döntő ellenvetés a tervezett lépéssel szemben. A virilizmus kérdése mellett a leggyakrabban arról az aggodalomról esett még szó, hogy a modem nemzetállammá válás útjára lépő ország újsütetű fővárosává az alapjában nem magyar Pestből és Budából alkotott Budapestet kívánja a kormány megtenni. Még Szentkirályi Móric, Pest 1867-68as főpolgármestere is hangot adott ebbéli aggályának.

8 Nem véletlen, hogy a főváros számára a kormány külön törvényt alkotott: ezzel is kifejezésre kívánta juttatni, hogy a főváros jogi státusa némiképpen elüt az ország többi városi törvényhatóságáétól. Tartalmi tekintetben ez azt jelentette, hogy Budapest nagyobb autonómia birtokába került úgy, hogy egyszersmind építési és városfejlesztési tekintetben különleges elbánásban részesült. Igaz, az FKT létrehozásával csorbult a városi autonómia, hiszen a közmunkatanács döntően kormányakaratot képviselt a város fizikai fejlesztésének alapvető kérdéseiben. Ám még ez is beleillett a különleges fővárosi státus fogalmi körébe. Hiszen a fővárosfejlesztés egyrészt olyan financiális igényeket támasztott, melyeknek a város egymagában aligha felelhetett volna meg kielégítően; másrészt Budapest mintegy szimbolikusan az országot képviselte, a benne összpontosuló központi funkciók folytán annak, hogy milyen a város fizikai megjelenése, országos jelentőséget tulajdonítottak. Ami szintúgy indokolta a várostervezés- és fejlesztés központi meghatározását és koordinálását. Ettől eltekintve Budapest önállósága nagyobb, mint amilyen autonómia vidéki városainkat 1870 után rendre megillette. A fővárosi és egyben egyesítési törvény értelmében a város élén a főpolgármester állt, akit a kormány nem egyszerűen kinevezett, mint a főispánokat, hanem akit az ő jelöltjei közül a főváros törvényhatósági bizottsága maga választott. De ennél is fontosabb, hogy a várost nem a polgármester, hanem a fővárosi tanács igazgatta, amely a polgármesterből, két alpolgármesterből és az ügyosztályokat vezető tanácsnokokból (számuk kezdetben tíz) állott. A fővárosi tanács mint önálló hatóság működött, amely ugyanakkor osztatlanul rendelkezett a város egészével. Hiszen a kerületi elöljáróságok, egészen a század végéig, jószerivel csak mellékes igazgatási jogkörökben intézkedhettek, és pusztán a tanács végrehajtó szerveiként működtek. Akadt még egy terület, ahol nem mondható teljesnek a főváros autonómiája: rendőrhatósági téren, az építésügyhöz hasonlóan, az állam élvezett elsőbbséget. Ám még ez is indokolható a helyinél magasabb rendű megfontolásokkal: a nagyváros - kivált Budapest - politikai központ szerepe több lehetőséget kínál a közrend felborítására (bűnözés és politikai mozgalmak), s ugyanakkor nagyobb szükség is van itt a rend sértetlen megóvására. Ez legalábbis igazolta az állam közvetlenül tevőleges részvételét ilyen ügyekben. Az egyesítés egyébként is formális aktusa, természetesen, nem teremthetett azon nyomban valódi egységet, így a fővárosi szerep megkövetelte városigazgatási és -fejlesztési kívánalmaknak nehéz lett volna az első perctől kezdve jól megfelelni. A korábbi partikularizmus béklyóiból viszont a központi hatalom segítségével inkább ki lehetett kerülni. Példaként hadd hivatkozzam az 1867 után megsokszorozódó új politikai és kulturális intézmények fővárosi elhelyezésének égető problémájára. Mivel Pest-Buda korábban nem teljes értékű nemzeti fővárosunk, az újonnan léte22