Tanulmányok Budapest Múltjából 27. (1998)

TANULMÁNYOK - Szvoboda Dománszky Gabriella: A budapesti falképfestészet 161-174

péket kísérő modern tartalmú allegóriák, amelyek a gőzenergiát, a'távírdát, az újságírást, a fényképészetet stb. jelképezik. Az allegóriák ambivalens világa a kor különös művészi eszköze. Évezredes jelképek kelnek életre a legmodernebb tartalmak kifejezésekor, az ismeretlent a konvencionális művészi nyelv alkalmazása által teszik ismerőssé. A kor embere úgy érzi, az allegorikus megjelenítés által valamiféle emelkedettséget kölcsönöz az eddig sohasem létezett új fogalmaknak. Ezáltal az idő folyamatát véli megragadni és egész Európa múltját és jelenét egységbe fogni. Az antik allegóriák felelevenítésével, modem nagyvárosi tartalommal való megtöltésével - az új és új allegóriák képzésének ókori gya- Lotz Károly: A Jog, 1875 k. korlatát felújítva - a világtörté- Falkép az Egyetemi Könyvtár nagyolvasótermének falán nelem folyamatosságát szeretnék fenntartani, hogy az egyre változó világot elviselhetővé és otthonossá tegyék. Az egyre agresszívebben jelentkező polgári ízlésnek pedig hízleg, ha környezetében az antikvitás biztonságosan örök értékei jelennek meg, a magánpalotákban kizárólag mitológiai képek készülnek. Talán éppen ezért az antik tematika rohamosan értékét veszti, sablonossá, klisészerűvé süllyed. Ám a hazai történelem jelenetei továbbra is tartják privilegizált helyzetüket. Például évszázados hagyományokat felelevenítve a Bakáts téri templomban - amely szintén fővárosi létesítmény - az univerzális-szakrális szimbólumrendszer mellett, az áhítatos miliőben magyar történelmi jelenetek díszlenek. De az eseménytörténetre koncentráló, narratív megfogalmazás átalakul, szent királyaink örök emberi értékeket allegorizálnak, úgy jelennek meg mint a jóság, hősiesség, hazafiság jelképei. A filozofálást mindenesetre oldja a zsánerszerű felfogás, a képek színessége. A korszak főműve az Operaház ciklusa, amely a zene ébredését és diadalát ábrázolja antik mitológiai köntösben, az apollóni és dionüszoszi lélek filozofikus ellentétének megfogalmazása által. Sokan állítják, hogy kifestésé szebb, mint a mintaképül szolgáló párizsi és bécsi operaházé. Lotz e munka folyamán felhagy az ideális szépségű, tekintélyt parancsoló alakok alkotásával, és a századvég jellegzetesen karcsú, pikáns, sőt erotikus figuráit helyezi kompozícióiba. Már nem Rahl, inkább a francia Baudry formáit követi. Lotz ecsetjén a klasszikus és harmonikus késő reneszánsz megoldások, a síkban kiterített kompozíciók fokozatosan neobarokká alakulnak, alkalmazni kezdi a perspektíva illuzionisztikus hatású eszköztárát, a teret megnyitja, és repülő, békaperspektívában ábrázolt alakokkal népesíti be. Than nem tudja követni társa megújulását, így fokozatosan háttérbe szorul. Utolsó közös munkája Lotzcal a Keleti pályaudvar mitologikus-allegorikus ciklusa. Ezután Than helyét Lotz mellett Székely Bertalan veszi át. A nemzeti tematika mellőzése az Operaháznál a 80-as évek végén nagy vitát kavart. Mert bár 169