Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

épületről. Foghíjas volt a dromosz, a területrendezési tervekből pedig még semmi sem valósult meg. Nem épült meg a földalatti vasút sem s bár egy nappal a stadion megnyitója előtt a Politikai Bizottságban még a teljes kelet-nyugati vonal 1957-es átadásáról volt szó, a metróépítés valójában éppen ekkor akadt el. A környék forgalma viszont enélkül nem volt kielégítő: csak a Hungária körúti és a Thököly úti villamos, néhány autóbuszjárat és a stadiontól messze futó trolibuszok álltak rendelkezésre. Szükség lett volna új végállomásokra és tárolóvágányokra, ilyeneket azonban nem építettek. Hamar megmutatkoztak a nem éppen ideális környezet okozta hátrányok is. A vasút és a gumigyár felől kedvezőtlen széljárás esetén mérges levegő áramlott a stadionba és sokszor meg is rekedt a betonteknőben.

228 Mindezekért azonban nem a stadionépítőket kell okolni, hiszen sem a helykijelölés dolgában, sem a beruházás kérdéseiben nem ők határoztak. A tervezés és a szerkezeti kialakítás munkáját viszont ők végezték s ezért a teljesítményéit Dávid Károly és Gilyén Jenő, valamint Erős Imre kivitelező 1954-ben Kossuth-díjat kapott.

229 A Népstadion építészeti együttese egyszerre tükrözi a tervezők és az építők kimagasló színvonalú munkáját és a politikai tényezők öncélú és ártalmas beavatkozását. Mindez azért történhetett így, mert a helyes szakmai szempontok érvényesítését sok esetben éppen a mindenáron gyors és látványos eredményeket követelő, az építés menetébe akár erőszakosan is beavatkozó politikai akarat gátolta meg. A Népstadion hatalmas tömege ellenére is elegáns, izgalmas és ugyanakkor célszerű kialakításáért a tervezőké, a támogatóké és az építőké a dicséret, míg az épület és környezete csonkaságáért és rendezetlenségéért a látszatteljesítmények káprázatában élő arrogáns hatóságokat terheli a felelősség. Talán nem érdektelen zárásként végigtekinteni a nagy koncepciójú stadiontervezők és terveik sorsán. Maróti Géza a Népstadion építését már nem érhette meg: 1941-ben influenzában elhunyt. Az „ezerkezű ember" a lágymányosi stadionnal kapcsolatos huzavonára és terveinek kisajátítására mindvégig keserűen emlékezett vissza. Hajós Alfréd díszvendégként részt vett a stadion megnyitóján, ami számára egyszerre volt egy álom beteljesülése és kegyetlen csalódás. Egész pályafutása alatt fáradhatatlanul dolgozott a stadion tervein, rengeteg időt, energiát és pénzt fektetve e munkába, amit élete főművének szánt. „Képmutatás lenne, ha azt állítanám, hogy önérdek nélkül tettem ezt - írta fél évvel később egy barátjához. - Számítottam arra, hogy a köz méltányolni fogja tudásomat, tapasztalataimat, előlegezett áldozatkészségemet s a végleges tervek elkészítésével megbíz engem vagy egy vezetésem alatt dolgozó építész és mérnök csoportot." Szomorú és elkeseredett szavak az idős építésztől, akinek közel négy évtizedes munka után be kellett érnie azzal, hogy fél évig külső szakértőként látogathassa a stadiontervezők irodáját.

230 Hajós két évvel a Népstadion megnyitása után távozott el, s egy év múltán Borbíró Virgil is követte. Az aranyhegyi Nemzeti Stadion terve még a régi lóversenytéri építkezés megkezdése után is elő-előbukkant, de a megvalósításhoz mindig hiányzott az anyagi fedezet és az igazi akarat. Az 1948-as budapesti városfejlesztési tervben „különleges területként" szerepelt „az Aranyhegy alja, amely a nagy-budapesti olimpiai stadion elhelyezésére hivatott", Borbírót pedig 1952-ben felkérték, hogy vegyen részt a súlyos háborús károkat szenvedett főváros városrendezési munkálatainak zártkörű ötletpályázatán. (A hivatalos terv Preisich Gábor vezetésével 1949-től folyamatosan készült a Fővárosi Tervező Irodánál, majd a Budapesti Városrendezési Irodánál.) Borbíró itt több javaslata mellett ismét felhozta az aranyhegyi olimpiai stadion ötletét, ez azonban nem szerepelt a Városháza 1953 novemberében kiállítással egybekötött ankétján, ahol a vitára felkért építészek elgondolásait bemutatták. Mégis talán ennek figyelembevételével készült 1953-ban a Várostervezési Intézetnél az a Tervhivatalhoz eljuttatott szakvélemény és néhány elrendezési tervvázlat, amely szerint a vásárváros és a stadion közös megépítésére az Aranyhegy „tökéletesen megfelel".

231 Az illetékesek a Népstadion átadását követően erősen reménykedtek abban, hogy Budapest esélyei jelentősen javulnak a 1960. évi olimpiai játékok megrendezésére. A londoni és főleg a helsinki játékok remek magyar sportteljesítményei kitűnő reklámot jelentettek, s immár a Népstadion óriáslelátói is készen álltak a közönség fogadására. Még 1953-ban ötmillió forintot irányoztak elő az év hátralévő részére a stadion továbbépítésére, az újabb szektorok és az öltözőépület felső emeletei azonban sohasem épültek meg. (Ebben talán az is közrejátszott, hogy a Fővárosi Beruházási Igazgatóság és a Stadionépítő Vál70