Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

27. kép. Ifj. Dávid Károly és Janáky István stadionterve „nyerges" lelátóval (1949 eleje) Szendrő, 1949. 19. gukat. Mindvégig elégtelen volt a gépi kapacitás, sűrűn akadozott az anyagellátás, hiányzott a gyakorlott munkáskéz. Hideg telek és erős szelek hátráltatták az építkezést, amikor pedig a technikai nehézségek éppen csökkentek volna, a párt a késedelem miatt szabotázsvádakkal gyötörte a stadionépítőket. Dávid 1948 nyarán, kihasználva a viszonylagos tervezői szabadságot, Juhásszal és Kiss-sel közösen új tervet készített (25. kép). A keleti oldalán teljesen nyitott, patkóformájú stadion eszméjét Dávid nyilvánvalóan Le Corbusier 1936-1937-ből származó tervéből merítette, akinél korábban gyakornokként dolgozott. A tervezett 320 méter széles aréna tribünjeinek magassága a 36 méteres nyugati óriáslelátótól kelet felé fokozatosan csökkent, a délutáni napsütésnek kitett keleti lelátósorok pedig teljesen elmaradtak. Az ily módon képzett nyílásnak szerves folytatása volt a mintegy 300 méter hosszú felvonulási tér. A közönség az aréna két szélen felfutó rámpán, majd a megfelelő szinteken kiképzett átjárókon keresztül juthatott el a lelátókra. A hetvenezres stadion külső közlekedését a patkó északi végétől, a Vorosilov útról induló autóbuszjáratok, több villamosvonal, valamint magánautók bonyolították volna le - utóbbiak számára a terület keleti végében épült óriásparkoló -, de a tervezők leginkább mégis a sportszerető közönség gyaloglókedvében bíztak. Dávid nagyon megszerette a „rámpás stadion" tervét, és olyannyira ragaszkodott a megvalósításához, hogy amikor a hivatalos körök rövid úton elvetették, visszavonulással fenyegetőzött. (A bírálatot főként az váltotta ki, hogy a nyugati tribünnek nem volt szerkezeti ellenpontja, hacsak a Törökőr és távolabb a rákosi rétek szegényes látványát nem tekintjük annak.)

197 Ekkor - alkalmasint Dávid dacát megtörendő - Janáky István,

198 Rimanóczy Gyula és Jánossy 61