Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)
TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87
18. kép. Hajós Alfréd: A Nemzeti Sporttelep terve a régi lóverseny téren (1924 és 1936) Magyarország, 1936. március 4. 12. annál is inkább szükség van, mivel az elcsatolt területek visszaszerzéséhez edzett és harcra kész fiatalokra van szükség, „göthös, horpadtmellű, véznakarú magyar fiatalsággal soha revíziót elérni nem fogunk". S hogy felszólalása ne tűnjék merő követelőzésnek, a finanszírozásra vonatkozólag is kirukkolt egy Ötlettel. Javasolta, hogy a berlini magyar olimpikonok kiutazását segítő - és éppen akkoriban zajló - feláras olimpiai csokoládéakció mintájára a zsilettpenge árát toldják meg szerény stadionpótlékkal, összesen évi félmillió pengő értékben. 152 A fővárosi sportügyi különbizottság időközben úgy határozott, hogy újabb helyszíni szemléket tart, s ennek előkészítésére át akarta kérni az addig született elhelyezési terveket. Először a közmunkatanácsnál érdeklődtek, aztán a Testnevelési Tanácsnál - és a tervek nem voltak sehol. Ekkorra azonban végre elkészült a MMÉE jelentése a két évvel korábban kiírt pályázatról. 153 A zsűri a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönye 1936. március 15-i számában tette közzé jelentését. A tanulmány elöljáróban megállapította, hogy a korszerű stadionkoncepciónak megfelelően Budapestnek sportligetre van szüksége az összes olimpiai sportág verseny- és edzőpályáival, felvonulási térrel, rendezett parkkal és közlekedőutakkal. „Teljesen elhibázott minden olyan elgondolás - folytatódott a jelentés -, mely a stadiont a város középpontjában, illetőleg kimondottan belterületén igyekeznék felépíteni." Ugyanakkor a stadion nem lehet túlságosan messze sem a városközponttól: egyórás utazással elérhetőnek kell lennie. A legalább 36 hektár területű, egyharmad részben beépítendő sportligetben hatvanezres (szükség esetén százezresre bővíthető) labdarúgó- és atlétikai stadiont, úszó- és teniszstadiont, fedett sportcsarnokot, teniszpályákat, tomagyeppályát és kellő számú gyakorlópályát kell elhelyezni, és gondoskodni kell alkalmas gyülekezőhelyek, közlekedőutak és zöldterületek kilakításáról is A pályák, valamint a belső út- és villamoshálózat, a parkok, a vízvezeték és a kerítés kiépítésének együttes költségét a jelentés 8 millió pengőben állapította meg. Ehhez járultak még a szükséges közlekedési fejlesztések és az esetleges feltöltési-alapozási többletberuházások költségei. A bírálóbizottság mindezek 48