Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig 9-87

ORSZÁGOS PÁLYÁZAT A stadiontervek e dömpingje idején szakértőkörökben egyre többször merült fel az ötlet, hogy pályáza­ton kellene összevetni az egyes elképzeléseket. A Magyar Építőművészek Szövetsége 1934 februárjában javasolta a polgármesternek, hogy az OTT hirdessen pályázatot a Nemzeti Stadion elhelyezésére, a bí­rálatot pedig bízza tíz fővárosi, miniszteriális, építészeti és sportszervezet képviselőiből álló zsűrire. A szövetség szerint a pályázóknak mintegy 40 hektáros, könnyen megközelíthető, megfelelő altalajú és jó levegőjű sportliget tervét kellett volna elkészíteniük, melyben dísztér, ötvenezres stadion, különböző sportpályák - köztük vízisport-pályák - és egyéb épületek mellett a tömegsport célját szolgáló építmé­nyeknek is jut hely. 130 Ehelyett végül a MMÉE írt ki pályázatot, melynek felhívását 1934. április l-jén jelentette meg köz­lönyében. A tervezőknek 1:5000-es helyszínrajzon kellett bemutatniuk az elhelyezési tervet, benne a leg­alább hatvanezres stadiont, a gyülekezési pontokat és a díszfelvonulás útvonalát, az egyéb sportlétesít­ményeket - 25x50 méteres úszómedencét 15-20 ezer nézőre, teniszstadiont tízezer nézőre, 20x40 méte­res játékterű fedett csarnokot hatezer nézőre, valamint a gyakorlópályákat - és a sportolók és kísérőik el­szállásolására szolgáló 2500 fős lakónegyedet. A pályázóknak részletesen ismertetniük kellett a közleke­dési lehetőségeket és az e téren szükséges fejlesztéseket - követelmény volt, hogy a stadionból egy óra leforgása alatt hatvanezer ember távozhasson -, továbbá a telek méretét és tulajdonviszonyait és az alta­laj szilárdsági és vízáteresztési jellemzőit. Különös gondot kellett fordítaniuk még a „környezet művé­szi kialakítására" és az általános városrendezési szempontokra is A pályázatnak alapos műleírással és a közmű- és közlekedési költségeket is magában foglaló költségvetéssel kellett kiegészülnie. 131 Meglepő volt, hogy a felhívásra mindössze nyolcan jelentkeztek, de még inkább az, hogy nem volt köztük az ország két legfoglalkoztatottabb sportépítésze: Hajós Alfréd és Mattyók Aladár. Az ismert ter­vek közül Árkay és Borbíró aranyhegyi, Hajas István népligeti, Maróti lágymányos-nádor-kerti és Piros Béla újlaki téglagyári stadionja vett részt a versenyben. Akadt néhány újdonság is: Szesztay László 132 Albertfalván, Heysa Károly 133 a Népliget déli részén, Hidasi Lajos 134 és Schmitterer Jenő 135 a rákosi gya­korlótéren, Körmendy Nándor 136 pedig a Gellérthegy tabáni lejtőjén helyezte el a stadiont. A Heim Ernő, Králik László, Majorossy Gyula, Misley Sándor és Nagy Sándor építész, valamint Méhes Emil mérnök alkotta zsűri ezeken kívül néhány olyan közismert elhelyezési tervet is megvizsgált, amelyet alkotóik nem küldtek be elbírálásra. Ilyen volt az Újpesti-sziget, a Vizafogó, a Tarnay-puszta, a régi lóverseny tér és az Óbudai-sziget. 137 Szesztay László negyvenhektáros albertfalvai sportligete a Mátyás király út (ma: Mezőkövesd utca), a Duna-part, egy névtelen dűlő (ma: Panel utca) és a déli vasút vonala között feküdt volna, az egykori csepeli petróleumkikötővel szemben (17. kép). Az albertfalvai elhelyezés javára szólt a Duna közelsége - ez lehetőséget nyújtott a nyíltvízi sportok űzésére -, a megfelelő természeti környezet és a tiszta leve­gő, valamint a terület viszonylag jó közműellátottsága. A sportparkot három, Buda felől bevezető úton is meg lehetett volna közelíteni, az igazi felvonulási útvonal azonban a budafoki MÁV-állomás átépíté­sével megvalósítandó új Nemzeti Stadion vasútállomástól vezetett volna a Duna-parti arénához. A terve­ző a fákkal szegélyezett út jobb oldalára állította a sportszövetségek központi épületét, a korszerű velo­dromot és a hatalmas játszóteret, balra pedig a fedett sportcsarnokot, az atlétikai és labdarúgó-edzőpá­lyát, valamint a teniszpályákat. A felvonulási út végén magasodott a hatvanezres, szabályos formájú nagystadion, tőle délre az úszók medencéi sorakoztak, és itt kapott helyet egy kisebb autóparkoló is. Az összes szárazföldi és vízisportnak otthont kínáló terv érdekessége volt, hogy az olimpikonokat magában az arénában: a tribünök alatti vendégszobákban lehetett elszállásolni - az edzőtermek szomszédságában. Szesztay a stadion közlekedését is megnyugtatónak tartotta, valójában azonban a tervnek éppen ez volt az egyik gyönge pontja. A tervezet ugyanis beérte a már meglévő egy-egy autóbusz- és villamosvonal járatainak sűrítésével, valamint a fehérvári vasút és a dunai hajóközlekedés kínálta lehetőségekkel, s va­lószínűtlen, hogy ezek képesek lettek volna az akár hatvanezret is meghaladó tömeget rendben elszállí­44

Next

/
Thumbnails
Contents