Tanulmányok Budapest Múltjából 26. (1997)

TANULMÁNYOK - Simonovics Ildikó: Lesznai Anna mesevilága 137-152

talitása révén, ezen a ponton nem lehet feszültség. A képi ábrázoláson keresztül Lesznainak lehetősége nyílt a mesékben rejtőző, a szövegből esetleg csak homályosan érzékelhető jelentéstartalmak kiemelésé­re. Lesznai Anna ezen korai grafikai munkássága sokkal szervesebben kapcsolódik a népművészethez, mint a magyar szecessziós képzőművészet más alkotóié. A század elején a kiállítások anyagában állandóan jelen lévő egyetemes szecessziós törekvések mel­lett általános igény volt a modern művészet magyaros jellegének kialakítására. Ennek megvalósítása a gyakorlatban a gyűjtőutak eredményeképpen megismert anyagok egyes elemeinek, legfőképpen motívu­moknak a beépítésével történt, illetőleg a népi életből vett jelenetek, népviseletbe öltöztetett szereplők ábrázolását jelentette. Lesznai Anna meseillusztrációinál azonban nem a népi díszítőmotívumok egyszerű átvételéről van szó, hanem a népművészeti alkotások önálló nyelvezetének megértéséről, a bennük érvényesülő színlá­tásnak, konstruktív formaalkotásnak, szintetizálóképességnek, belső egyensúlynak az elsajátításáról. Ily módon a kompozíciókat összefogó, a motívumokat rendező vonal legalább annyit köszönhet a szecesszi­ónak, mint a lapos öltéssel dolgozó matyó hímzés sablonjainak. A grafikákhoz és hímzéstervekhez ké­szült különálló, de esetenként magukon a kész lapokon is látható vázlatok is ezt bizonyítják. 50 A csak egyszerű vonalra épülő, színeket még nem használó vázlatok nem a linearitás artisztikumát hangsúlyoz­zák, hanem az elemeket harmóniába rendező konstruktív szerkezetet. Lesznai a mese megváltott világának kifejezéséhez ezt a konstruktív, de ugyanakkor ornamentális szerkezetet használja, mely a századelőn az ábrázoló és a megjelenítő művészi kifejezésmód mellett ön­állósuló „ornamentális műtípushoz" köthető. (Ebbe a típusba sorolhatók be Kozma Lajos korai grafikái.) „ATubafa" Pólyásbaba napjai Mese u eperszemnyi szívről, 1919. Mesekép, Hatvány Lajos Múzeum, Hatvan Magyar Nemzeti Galéria

Next

/
Thumbnails
Contents